Colin Kaepernick tavalyi térdelős missziója óta sokak szemében szálkát jelent a San Francisco 49ers, miután tőlük indult az egész tüntetősdi a himnusz ellen. Ez valaki szerint komoly szurkolói veszteséggel is járt, de Jed York, a csapat tulajdonosa szerint ez inkább az ő, mint Kaepernick hibája.
Nagyon sok amerikai szurkoló ábrándult ki az NFL-ből azért, mert hazájuk szimboluma, a zászló és a himnusz ellen tüntetnek a játékosok. Ez alól a 49ers sem kivétel, de Jed York nem menekül e kifogás mögé, hanem kimondja azt, amit sok-sok 49ers drukker gondol róla évek óta: nem a tüntetés miatt vesztenek szurkolókat, hanem mert sorra veszít a csapat, amiért ő a felelős.
Sokan mondanak sokfélét, de sokkal nagyobb kárt okozott a szurkolói megítélésbe a megannyi rossz döntésem az edzői stábbal kapcsolatban, mint az, hogy néhány játékos tüntet a himnuszunk ellen.
– mondta York.
Való igaz, a 49ers négy szezon alatt negyedik edzőjét fogyasztja el, a csapat pedig az ennyi idő alatt lejátszott 43 meccséből mindössze 8-at nyert meg, ami borzasztóan kevés, és idén ugyebár még nyeretlenek. York végigment minden egyes döntésén, és elmagyarázta a miérteket.
Úgy vélem, hogy a kinevezéseknél fontos, hogy a GM-mel és a főedzővel is jó kapcsolatod legyen, a győzelmek csak másodlagosak ebből a szempontból. Ezért jött létre Jim Tomsula kinevezése is, akit azután tettünk a csapat élére, miután Jim Harbaugh-val megromlott a viszonyom. Jimmy T. egy remek ember, aki sok jó dolgot tett nálunk pozíciós edzőként, és úgy gondoltam, rá lehet bízni a karmesteri pálcát. Azonban az eredmények nem jöttek, így ez az ötlet teljes kudarc volt.
Tomsula menesztését követően egy évig munkanélküli volt, ettől a szezontól látja csak el a Redskins védőfalának trenírozását. Ezután a Chip Kelly rezsim következett.
Chip egy remek szakember a futballban, de azt hiszem túl hamar neveztük ki, talán neki is jót tett volna egy év szünet az Eaglestől való menesztését követően.
Kelly szintén egy szezonra dirigálta a 49erst, ahol mindössze két győzelemre volt képes, azóta college meccseken TV-s szakértő. York filozófiája ettől kezdve hatalmas pálforduláson esett át.
Szeretek nyerni, szeretnék idén is nyerni, és valamikor Super Bowlba jutni ismét. De most máshogy akarom elérni, tiszta lappal, egy teljesen új szakmai stábbal, akik az alapoktól építhetik a saját szájuk íze szerint a jövő 49ersét. Kyle és John csodálatos teremtések, mindketten a kemény munkában hisznek, a játékfilozófiájuk pedig egyezik az enyémmel. Utóbbit nagyon fontosnak tartottam amikor kineveztem őket, valamint hogy egymással is jól kijönnek – enélkül nem lehet sikeres franchise-t építeni. Ha nincs meg az összhang köztük, akkor lehetnek akármennyi elit játékosaid, nem fogsz sikereket elérni. Szeretnénk azt véghezvinni, amit a Warriors az NBA-ben, ott meg lehet nézni, milyen jól megy az együttműködés a GM és az edző között, és hova jutottak ezzel.
Shanahan és Lynch is egyaránt 6 éves szerződést kapott Yorktól, szóval a hosszú távú építkezési szándék megvan, reméljük, ezúttal tényleg kivárja a végeredményt, és nem rúgja ki őket az első csalódást keltő szezon után.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások