Tavaly Watt nélkül is az egyik legjobb védelem volt a Texansé, azonban most Watt és Mercilus kiesésével már úgy gondolták, hogy nem fenntartható az állapot, erősítés kell. Úgyhogy gyorsan igazoltak is két veteránt az “utcáról”. Egyrészt az outside linebacker Lamar Houstont, másrészt a defensive end Kendall Langfordot szerződtette Rick Smith general manager.
Houston karrierje első négy évét Oaklandben töltötte, 64 meccsből 60-on pályán is volt, azonban utána, mikor a Bears leigazolta, beütöttek a sérülések. Houston 2014-ben egy öt éves, $35 milliós szerződést írt alá, azonban első évében az egyik, második évének elején a másik keresztszalagja szakadt el, utána pedig kivágta a Bears. Most 30 évesen veheti át Mercilus helyét.
Kendall Langford 9 éve van a ligában és a tavalyi sérülése óta egy meccset sem hagyott ki. Azóta viszont a Colts, majd a Saints is kivágta, tehát úgy tűnik, már nem az igazi a játéka. Neki talán kicsit könnyebb dolga lesz, hiszen Christian Covington is használható Watt helyén, míg Mercilus pótlására nem volt eddig potens jelölt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások