Connect with us

Érdekességek

Miért nem Kessler kezd a Brownsban?

Cody Kessler teljesen vállalhatóan játszott tavaly a Cleveland Browns színeiben, az idei évre azonban csak harmadik számú irányítóként nevezték, pedig nem jött elé két nagyágyú, sőt. Kevin Hogan tavaly Kessler mögött padozott és nem mutatta semmi, hogy jobb lenne Kesslernél. Az újonc DeShone Kizer még védhető döntés is volt év elején, hiszen meg kell tudnia a Brownsnak, hogy mi lakozik a második körös játékosban. Kizer viszont betlizett, nagyon gyengén játszott az első pár meccsen. Akkor mégis miért nem kapja vissza a csapatot Kessler?

 

 

Az teljesen egyértelmű és ki kell mondani, hogy Cody Kessler a Browns jelenlegi legjobb irányítója. Ebben szerintem nem lehet vita, ebben a pillanatban ő képes a legtöbbre. Azonban megvan az indoka, hogy miért nem ő kezd. Kessler ugyanis limitált adottságokkal rendelkezik. Sosem lesz belőle egy olyan franchise irányító, aki a hátára képes venni a csapatot és egyedül eldönt mérkőzéseket. Nincs meg hozzá a karereje első sorban és egyéb “trait”-ek is hiányoznak belőle. Kessler egy karrier backup QB, egy tökéletes game manager irányító, aki körül ha van egy normális csapat, akkor el tud karistolni. A Browns viszont jelenleg nem egy “normális” csapat, nincsenek 0,500-as mérleg közelében. Ha ez lenne a helyzet, akkor szerintem Kessler kezdene, vagy legalábbis neki kellene kezdenie. A Brownsnak viszont olyasvalakire van szüksége, aki a hátán viszi a csapatot és egymaga meg tud oldani olyan szituációkat, amit csak nagyon kevesen tudnak.

 

A Browns pedig úgy döntött, hogy tudja mi van Kesslerben és inkább próbálgatja a többi irányítóját, akikből adottságok szempontjából több potenciál van, mint benne. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy sem Hogan, sem Kizer nem a jövő a Brownsnál, tehát 2018 áprilisában majd megint draftolhatnak valakit. Addig is próbálkoznak Kizerrel, hátha produkál valami szemmel látható és látványos fejlődést a teher alatt és jeleit mutatja annak, hogy jobb döntésekre képes, hogy gyorsabban tudja olvasni a védelmeket és reményt ad majd a clevelandi szurkolóknak. Az oddsok ellene vannak, de az biztos, hogy hosszú távon Kessler kezdetésével nem járnának jobban, rövid távon pedig amúgy is halálra van ítélve a csapat szezonja.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!