Aaron Rodgers season ending műtétre készül, miután a Minnesota Vikings elleni vasárnapi csoportrangadón a jobb vállában kulcscsonttörést szenvedett. McCarthy azóta közölte, hogy Brett Hundley-val és Joe Callahannel fogják lehozni a szezon hátralévő részét, de ez nem az ő döntése volt, hanem Ted Thompsoné.
Thompson az egyik legmegosztóbb general manager az NFL-ben a sajátos felfogása miatt. A Packers feje töretlenül bízik a saját játékosaiban, és ritkán nyúl szabadügynök játékosokért, még akkor is, ha ég a ház, bár ez az utóbbi időben változott. Most viszont deja vuja lehet, hiszen 2013-ban szintén kulcscsonttörés miatt vesztette el sztárirányítóját, akkor is rábízta az akkor második számú irányítóra, Scott Tolzienre a szezont, majd három mérkőzés után visszahozta az “utcáról” Matt Flynnt, hiszen Tolzien totális csődnek bizonyult. Most ismét a második számú irányítójára bízná a dolgokat, ahogy azt a filozófiája megköveteli.
GM-ként meg kell bizonyosodnod arról, hogy minden poszton elég mély és minőségi felhozatalod van az 53-as limit ellenére. Bármennyire is része a játéknak, sosem arra gondolsz, hogy az irányítód megsérül, nem így alakítod ki a kereted. Ha mégis így alakítod ki a rostered, akkor előbb-utóbb eljinxeled, és tényleg megsérül a féltve őrzött játékosod. Én ebben nem hiszek, noha velünk megtörtént, megesik az ilyen, de nem esünk kétségbe.
Akármekkora a bizalom, várjuk ki a végét a történetnek, Hundley és Callahan ugyanis minimális tapasztalattal rendelkeznek. Ugyanakkor a média máris párhuzamba állítja a múlt hétvégi ellenfelével a Packerst, akik nem sajnáltak két millió dollárt kiadni Case Keenumnak annak ellenére, hogy Sam Bradford és Teddy Bridgewater is a rosteren van. Nos, jelenleg a Vikings vezeti a csoportot…

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások