A New Orleans Saints és az Arizona Cardinals megállapodott Adrian Peterson elcseréléséről, egyelőre annyi infónk van, hogy egy kondícionális picket fizettek AP-ért, minden bizonnyal egy (nagyon) hátsó köröset.
UPDATE: Egy 2018-as hatodik körös kondícionális pick az ellenérték.
Peterson elcserélését már többen is felvetették (köztük mi is), hiszen egyértelműen nincs szerepe ebben a Saints támadósorban. Kiszámíthatóvá teszi az offense-t, hiszen amikor a pályán van, szinte egyértelmű a futás, elkapni ugyanis nem nagyon tud. Azt nem tudjuk, a Cardinalsnak miért éri meg a csere, hiszen Petersonban már nincs semmi, a Cardinals támadófala pedig borzalmas, 0,61 yardot kreálnak kontakt előtt a futóknak, ami a legrosszabb arány a ligában. Lehet, hogy a valaha volt legöregebb csapatot akarják összehozni…
A Cardinals ezzel egyébként az első csapat lett az NFL történetében, akinél két darab 2000 yardos futó is van a rosteren, hiszen Chris Johnson is a csapat tagja. Itt érdeme megjegyezni, hogy Adrian Peterson a 2015-ös szezon vége óta nem szerzett TD-t a ligában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások