Nemrég volt a tulajdonosok megbeszélése, ahol a sok himnusszal való foglalkozás elterelte a figyelmet néhány újításról, mint például a Super Bowl helyszínének kiválasztása. Mert hogy a régi rendszer mostantól megváltozik.
A világ egyik legnézettebb sporteseményének rendezésére eddig egy aukció keretein belül licitálhatott, és így osztották ki a helyszínt, de ez idén változik. Mostantól ugyanis a liga fog kiválasztani egy helyszínt, amit lehetősége van elfogadni és elutasítania a városnak. Amennyiben a kijelölt város elutasítja, akkor a régi aukció szerint kerül majd kiválasztásra a döntő rendezési joga.
A liga fontosnak tartotta a módosítást annak érdekében, hogy igazságosabb alapon tudjanak az egyes városok Super Bowlt rendezni, annak ellenére, hogy ez nekik veszteségekkel jár. Ugyanis amikor Minnesota megkapta az idei rendezést, sok város, mint például New Orleans eldöntötte, hogy új stadionok ellen sosem fognak licitálni, mert teljesen felesleges bármilyen energiát és pénzt beleölni egy pályázatba – márpedig Minnesota az új. US Bank Stadiummal nyerte el a rendezési jogokat, ahogy Atlanta is.

Legfrissebb cikkeink
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Szóval akkor annyi változott, hogy a licit eddig nyilvános volt, most meg nem lesz. Lesz mostantól “Super Bowl mutyi”. :D
Kinek jár veszteséggel, és hogyhogy?
a ligának, mert ezentúl alapból nincs licit, ami ugye felfelé húzta a hasznot. legalábbis ott a “nekik” sztem a ligára vonatkozik
Ja, egy pillanatra ugy ertettem h a varosnak.
A liga nem izgat tele vannak ugyis :D