Connect with us

Hír

Ward: Nem kellett volna, de tartom, amit mondtam

A Bucs rájátszásra esélyes csapatként indult idén, de nem nagyon jött össze eddig nekik, legutóbb a Billstől kaptak éppen ki. Ezen kívül is vannak azonban gondok a csapatnál, például az, hogy egyesek nyilvánosan panaszkodnak, ha valami nem tetszik. Ilyen volt TJ Ward is, aki korábban azt találta mondani:

 

Tanácstalan vagyok. Belefáradtam. Nem ezért jöttem ide. Nem azért jöttem ide, hogy a rotáció tagja legyek. Nem azért jöttem ide, hogy részmunkaidős legyek.

 

A csapat főedzője, Dirk Koetter szerint ez oké, nem baj, ha valaki elégedetlen, viszont jobb módja is van a probléma kezelésére, mint a média, amire így utólag a játékos is egyetért, bár amit mondott, azt továbbra is tartja

 

Tény, hogy mindig a pályán akarok lenni. Ez nem változott. Azonban vannak más módok is, hogy ezt a helyzetet kezeljük. Meg kellett volna tartanom magamnak a gondolataimat. Ez egy új helyzet számomra egy új új csapatnál, és csak próbálom kezelni a dolgot, de remélem, hogy tudják a csapattársaim és az edzőim is, hogy mindezt nem rosszindulatúan mondtam.

 

TJ Wardont idén vágta ki a Broncos három szezon után. A kiváló safety kezdő volt a liga egyik top3-as védelmében, három szezon alatt 41 meccsen lépett pályára, ez idő alatt 232 tackle, öt sack, 19 leütött labda, három INT és öt kiharcolt fumble, illetve egy Super Bowl győzelem jött össze neki. Érhetően frusztrált, hogy a szenvedő Bucs védelembe nem fér be.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások