Drew Breest hosszú évek óta a liga legjobb irányítói között tartjuk számon: a Katrina-hurrikán után ő jelentette az új kezdetet a csapatnak, és elhozta nekik az első Lombardijukat is. Ennek azonban van egy nagy ára: Brees már idén is rengeteget keres, és már évek óta szólnak arról pletykák, hogy áttenné máshova a székhelyét. Brees ezeket a híreket azonban most cáfolni igyekezett.
Nyilatkozata szerint jelenleg az idei szezonnal szeretne foglalkozni, a szerződésével csak az offseasonben. Breesnek még az idei évre van szerződése, de már tavaly is csak elég nehezen sikerült megállapodniuk a feleknek a megfelelő összegben. A 39 éves irányítónak, ha szeretne maradni, mindenképpen csökkentenie kell majd igényeit, hiszen korával a sérülékenysége is nő, ráadásul most már nem neki kell egyedül a hátán cipelnie a Saintset a csapat erősödő futójátékával és védelmével. Breesben lehet még 1-2 jó év, ami elég arra, hogy betanulhasson mögötte leendő utódja, illetve kicsit mérsékletebb fizetéssel egy Super Bowl esélyes csapatra is futná a délieknek a salary capből.
Brees viszont igyekezett egyértelművé tenni, hogy ő maradni szeretne:
Egy kiváló lehetőség áll most előttünk, és nem terveztem elhagyni New Orleanst
– nyilatkozta az irányítólegenda. Hogy végül a pénz, vagy a szíve dönt, azt tavasszal fogjuk csak megtudni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások