Aki fantasy focival játszik idén, az bizonyára többször találkozott vele, aki meg nem, annak lehet e nélkül is feltűnt: hová tűnt a futójáték Seattle-ből? A korábban Marshawn Lynch által megtestesített futójáték darabjaira hullott, jelenleg meg ott tartunk, hogy Russell Wilsonnak agyon kell passzolnia magát, ha nyerni akarnak.
A Seahakws első nagy berobbanása ebben az évtizedben elég sok kiemelkedő szekciót sorakoztatott fel. Wilson már újoncként meghatározó alakja lett nem csak a csapatának, de a ligának is, a Legion of Boom friss és fiatalos lendülete elpusztította az offense-eket, a futójáték Marshawn Lynch vezetésével pedig hozta a plusz yardokat és TD-ket. Igen ám, csak Lynch is kezdett öregedni és sérülni, 2015-ben pedig az a csúfság is megesett rajta, hogy a draftolatlan újonc Thomas Rawls lejátszotta a pályáról. Lynch sérülése elindított egy lavinát, amiből azóta sem tud kilábalni a Seahakws, és ami miatt a futójáték sem tud olyan fegyverré válni mint régebben.
Lynch sérülését követően ugyanis egy futó sem tudott gyökeret ereszteni a kezdőben, hiszen valahányszor jött valaki, az előbb-utóbb megsérült. Így volt ez Lynchcsel is, aki helyén a már említett Ralws szállt be, aki sokáig úgy tűnt, hogy majd 2016-ban átveszi a visszavonult csapattársa helyét, de rögtön a második fordulóban megsérült. Pótlását Christine Michaellel és három draftolt újonccal próbálták megoldani, de a közülük legígéretesebb C.J. Prosise szintén megsérült, így arra a szezonra mehetett a futójáték a kukába. Idén Eddie Lacyvel igyekeztek mélyíteni a poszton, de természetesen ő is megsérült, mint ahogy Rawls és a 7. körös újonc Chris Carson is.
Ezek közül Carson alighanem a legfájdalmasabb, hiszen Rawls 2015-ös berobbanása óta újra azt érezhettük, hogy végre van potens futójáték a grunge hazájában. Nagyon sok missed tackle-t harcolt ki, 4,2-es yard/kísérlet átlaggal futott, és elkapásokban is hasznos fegyvernek bizonyult, amit nem csak a lekvár előszezonban, de élesben is bemutatott. Ráadásul számára nem volt akadály a borzasztó támadófal sem, ennek is köszönhette sikerességét, csak hát jött egy sérülés, ami miatt lehet idén már nem látjuk a pályán.
És hogy miért is szomorú ez? Mert Carson utoljára október elsején lépett pályára a Colts ellen, és még így is ő futotta a legtöbb yardot ebben a szezonban a Seahawksban. Sőt, Carson jelenleg kerek 100 yardot ver rá a második running backre, Eddie Lacyre a rangsorban csapaton belül, egészen elképesztő. Reméljük, rá nem hasonló sors vár mint Rawlsra, aki ugyanilyen berobbanás majd sérülés következtében jelenleg kemény 2-es yard/kísérlet átlaggal hozza a 2017-es szezont…

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
Legutóbbi hozzászólások