A Washington Redskins múlt héten hatalmas előnyről bukta el a New Orleans Saints elleni összecsapást, így 10 mérkőzés után 4-6 a mérlegük. A fővárosi gárdára amúgy is elmondható hogy nem játszanak rosszul, de valahogy mégis sorozatos vereségekbe futnak bele. Ez többek között annak is köszönhető, hogy szinte övék a legnehezebb sorsolás, de a mérkőzés befejezésekkel is akadnak gondjaik. Így fordulhat elő, hogy amennyiben ma érvényesítik a papírformát, akkor is negatív mérleggel fognak állni.
Cousins pedig így egy olyan negatív rekordba futott bele, ami elég ritka. A Washington irányítója ugyanis 101.8-as passer ratingel passzol idén, de 10 meccs után mégis negatív mérleggel áll a csapata. Ilyen szerencsétlen előtte csak Drew Brees volt, aki 2015-ben és 2016-ban is megcsinálta ezt. Az már lerágott csont, hogy Brees a liga egyik legjobb irányítója, de az utóbbi években a védelme mégis megakadályozta őt a sikerekben, így tőle kevésbé meglepetés ez a negatív rekord.
Cousins viszont sokkal kevésbé van elismerve. Azonban nem hiába ragaszkodik hozzá a Redskins és nem hiába feni rá a fogát a liga negyede. Cousins ugyanis elég stabil teljesítményt nyújt, de van pár őrületes bakija. Az említett passer rating mellett – amivel hetedik legjobb a ligában – a pontossága is top5 közeli. Közel 67%-al passzol, ami konkrétan a hatodik legjobb mutató, de mindössze 2%-al van a harmadik helytől is. Mély labdákban pedig annak ellenére az ötödik legpontosabb 48.8%-al, hogy igazi mély célpont nélkül maradt, Desean Jackson távozása óta.
Cousins tehát egyértelműen a liga krémjéhez tartozik, ami talán hiányzik belőle az az igazi győztes, clutch mentalitás. Na meg persze egy olyan csapat körülötte, ami ilyen mutatók mellett nem hagyja negatív mérleggel állni. A Redskins védelme ugyan nem ligautolsó, de inkább közepes, mint igazán jó, a futójáték pedig hol létezik, hol nem igazán. A támadófalra nem igazán lehetne panasz, ha egészségesek tudnának maradni. Idén sajnos ez nem igazán jött össze és volt olyan mérkőzés, ahol a kezdő OL 4/5-e nem volt a pályán. Mindenesetre ma még egy utolsó hajrát nyithatnak a rájátszásért, mert ha kikapnak akkor kiszálltak a küzdelmekből.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások