Connect with us

Érdekességek

Drew Stanton kezdő meccsei számokban

Carson Palmer sérülésével a Cardinalsnál Drew Stanton veszi át a stafétabotot. Na de mire számíthatunk tőle? Az arizonasports.com segítségével összegyűjtöttünk néhány érdekességet, amit tudni kell Stanton eddigi kezdő meccseiről.

 

 

6-3

Stanton eddig kilencszer vezette harcba a Cardinalst, ebből pedig hat találkozót megnyert. Azért ez elég jól mutat, ezek alapján nincs mitől aggódnia a csapatszurkolóinak.

 

14

 

Stanton 2014-ben volt huzamosabb ideig kezdő, akkor is sérülése miatt. Nyolc meccset játszott ezek során, ebből ötöt megnyert. A 14 pont volt a legtöbb, amit a Cardinals védelme engedett az 5 győzelem alkalmával.

 

3

 

Azon a három meccsen, amit elveszített Stanton kezdőként, a Cardinals védelme rendre több, mint 14 pontot engedett.

 

6/7

 

Az idei Cardinals védelme közel sem olyan domináns, az idei hét meccsükből haton is több, mint 14 pontot engedtek.

 

1

 

Hat győzelme során Stanton mindössze egyszer szerzett annyi pontot, mint az ellenfél. A Lions elleni 14-6-os győzelem alkalmával ő passzolta mindkét touchdownt. A többi találkozón a futók vagy a védelem szerzett pontokat nagyrészt.

 

4

 

A 2014-es egymást követő nyolc kezdő meccse során elég rendesen kisegítette Stantont a védelem és a speciális egység, ugyanis négy return-TD-t is összehozott a csapat.

 

270

Az idei Cardinals 270 passzolt yardot átlagol. Stanton a kilenc kezdő meccsén mindössze kétszer lépte át ezt a határt és mindkét alkalommal 2 interception is társult a neve mellé.

 

61,4%

Palmer idei passzpontossága 61,4%, amit Stanton mindössze kétszer ért el kilenc kezdő meccse során.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!