Connect with us

Hír

Duke Johnson lehet a megváltó a Brownsban

A Cleveland Brownsnál rájöttek arra, ami már tavaly és a szezon előtt is látható volt: Duke Johnsonban minden playmaking skill megvan ahhoz, hogy egy jó offense része legyen. És most végre elkezdik használni is.

 

 

Johnson karrierje legjobb szezonja felé tart a 0 győzelemmel álló csapatban. 5,2-es yardátlaggal fut, ami nála abszolút csúcs, ahogy az eddig 4 szerzett TD-je szintén, és ilyen tempóban megdöntheti saját scrimmage yard rekordját is. Személy szerint nekem sokkal jobban tetszik Isaiah Crowellnél, több lehetőséget látok benne, de mégis inkább utóbbit preferálják jobban eddig. A Jaguars ellen például csak a snapek felén volt fent a pályán Johnson, holott a kevés jó Browns támadók közé tartozik 2017-ben. Kirby Wilson, a csapat RB edzője igyekezett magyarázni a bizonyítványt.

 

Keveset játszik? Épp ellenkezőleg, gyakran többet is, mint a kezdőink. Múlt héten nem volt sok olyan szituációnk, ahol az ő játékára kellett volna számítanunk, máskor meg sok ilyen van, ennyi a történet. Higgyék el, mi is örülnénk, ha Duke sokat lenne a pályán, mert ez azt jelenti, hogy jól működik a támadósor a meccseken. Szeretnénk arra törekedni, hogy minél többször használjuk ki a remek képességeit, mert egy igazi playmaker a srác.

 

A Browns semmi másban nem bízhat, mint hogy megtalálja azokat a játékosokat, akikre építhetik a franchise-t, míg a többieket háttérbe kell szorítani. Duke Johnson egy olyan dual threat játékos, akire lehetne építeni a jövőben, de még mindig sok a lyuk és a kérdőjel az offense-ben, na meg Hue Jackson jövője sem tisztázott.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!