Connect with us

Beharangozó

FK! Premium Selection #9

Túl vagyunk a szezon felénél, néhány csoportban már kezdenek leosztódni a lapok, de a legtöbb helyen szerencsére még nyílt csata van a rájátszásért még a csoportutolsóknak is. A mai kiemelt meccseknél mindkét kategóriában képviseltetjük magunkat, de néznivalóban nem lesz hiány egyik találkozón sem! Szokás szerint várunk Titeket az FK! Klubban a Kandalló Kézműves Pubban, most pedig nézzük meg a vasárnapi kínálatot!

 

 

Atlanta Falcons (4-3) @ Carolina Panthers (5-3), 19:00, Game Pass

 

Rögtön egy olyan találkozót láthattok majd az emeleten eredeti kommentárral, ami talán a legtöbb izgalmat rejti! Az NFC South hozza a szokásos kiszámíthatatlanságot és szorosságot, jelenleg egymás nyakán van három csapat is, ebből kettő egymás ellen játszik, és egyikük sincs jó formában. Noha az előző fordulóban mindkét csapat nyerni tudott, előtte egy vereségszériában voltak, így egyáltalán nem könnyű megjósolni a győztes kilétét.

 

A két csapatban van egy közös pont: a támadósoruktól többet reméltünk ennél. Voltak olyan dolgok, amik jobban alakultak a vártnál, hiszen a támadófal főleg a szezon elején remek munkát végzett, de az utóbbi 2-3 meccsen nagyon durva lejtőn kezdett el haladni a teljes offense. Cam Newton borzasztó döntéseket képes hozni, de rá van kényszerítve a passzokra, hiszen a futójáték borzasztó. Ráadásul Benjamin sem áll már a rendelkezésére, pedig még vele is döcögött a helyzetek kihasználása, ami a Bears elleni meccsen csúcsosodott ki. A Falconsnál Kyle Shanahan hiánya érződik, de erre azért sokan számítottak. Az egy dolog, hogy volt egy majd másfél meccses szerzett pont nélküli szériájuk, de a keret nem rossz, csak rosszul használják. Ha van egy Julio Jonesod, akkor használd, ehhez képest újonc éve óta nem kapott olyan kevés targetet, mint idén. Devonta Freeman az utóbbi három meccsen alig van használva, Ryan pedig hiába játszik jól, két legfontosabb fegyvere limitálásával ő sem tud csodát tenni. Ennek ellenére az ő helyzetük mégis kellemesebb gond, mint a Panthersé, így itt talán ők kerekedhetnek felül.

 

Csakhogy a védelmekre pillantva meg már megfordulnak az erőviszonyok. A Panthers védelme jelenleg a legjobbak között van, pontokat és yardokat is alig nyelik, first downokat is keveset engednek, pedig jó offense-ek ellen is találkoztak. Igazából a húzóneveken kívül (Kuechly, Short, Peppers, Davis) nincs olyan játékos, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtana, mégis remek egységet alkotnak. A Panthers szerezte a második legtöbb sacket a ligában (27), és elég sikeresen tartják nyomás alatt az irányítókat, ez pedig nagyban javítja a passzok elleni védekezést, de a védőfal a futójáték megállításában is kiveszi a részét. A Falcons ezzel szemben a tehetséges neveket felsorakoztató nevei ellenére a liga középmezőnyébe tartozik, ami nem feltétlen baj. Az egység ugyanis borzasztóan fiatal, sok meccs kell még ezeknek a srácoknak, hogy kihozzák a bennük rejlő potenciált, és ne felejtsük el, hogy egy jobb offense-zel ez a szint bőven elég lenne a meccsek megnyeréséhez.

 

 

A Benjamin trade nagyban befolyásolta a szavazatainkat, hiszen a hazai pálya és a top védelem ellenére a Falcons győzelmére számítunk többen, de egy nagyon kiélezett meccsre van kilátás. Mondhatjuk, hogy ez élet-halál harc, de a Falconsnak még az sem tragédia ha most kikap, ugyanis ez lesz az első csoportmeccse, illetve ők még egy meccses hátrányban vannak mostani ellenfelükkel szemben a bye week miatt. A Panthers esete egy kicsit neccesebb, hiszen ők már két csoportmeccsen is túl vannak 1-1-es mérleggel, és hazai pályán csoportmeccset veszteni nem a legszerencsésebb dolog, ráadásul a vereségük esetén a Saints is elhúzhat tőlük – feltéve, hogy Breesék nyernek.

 

Denver Broncos (3-4) @ Philadelphia Eagles (7-1), 19:00, Sport TV

 

Az NFL legjobb mérlegű csapata ellen pályára lépni sosem egyszerű feladat, hát még úgy, hogy a mérkőzés előtt irányítót cseréltél. Ez még mindig nem feltétlen lenne rossz, de bocsássátok meg nekem, én nem tudom Brock Osweilert komolyan venni. Így pedig elég nehéz a Broncost kihozni győztesnek ezen a találkozón.

 

Vance Josephék megelégelték Trevor Siemian borzasztó játékát, és a rájátszás remények érdekében irányítócserét eszközöltek. Paxton Lynch idén először edzésre jelentkezett az alapszakaszban, de a sok hetes pihenő miatt még nincs meccserőnléte, így Brock Osweilerrel rohamozhat majd a Broncos. Egy irányítócsere nem mindig jelent rosszat, de nem hiszem, hogy ez a változás hozza meg a várt előrelépést. A védelem ugyanis nem bír meccset nyerni, ez tisztán látszik, a gyenge támadósor miatt ráadásul rengeteget vannak fent a pályán, ami borítékolja a folyamatos visszaesést a negyedek múlásával. Márpedig most sem egy gyenge offense-zel néznek farkasszemet, így kellene a támadósortól nyújtott extra, ami az első két fordulóban összejött. Emmanuel Sanders elvileg visszatérhet, ez talán javítja az esélyeket a támadójáték feljavulására, de pokol várhat rájuk. Az Eagles fala ugyanis jól szuperál futások ellen, ráadásul Osweilerre is könnyen odaérhetnek a passzsiettetők, Fletcher Cox révén pedig középről is jönni fog egyvalaki az arcába.

 

Egy 7-1-es csapatot nem hiszem, hogy komolyabban magyarázni kell, ebben az Eaglesben rengeteg leírt játékos nyújt olyan teljesítményt, amiről álmodni sem mertünk volna, a húzónevek hozzák a magukét a labda mindkét oldalán, és Howie Roseman ügyködései a csapat megerősítésére nagyon látszódnak Wentz játékán. Egyedül amiatt aggódhatnak, hogy Jason Peters kiesésével nem hogy egy lyuk, hanem egy kráter keletkezett a támadófalon, ami már a 49ers ellen is kiütközött. Akkor Bucknerék nagyon sokszor hozták nehéz helyzetbe Wentzet, de most egy jobb secondary fogja várni a nyomás alatt eldobott lasztijait. Legnagyobb sajnálatára Zach Ertz hamstring sérüléssel bajlódik, így kérdéses, mennyire lesz limitált Wentz legtöbbet használt fegyvere. Illetve felmerül bennem, hogy vajon a frissen megszerzett Jay Ajayi mennyi szerepet kaphat a vasárnapi meccsen?

 

A szerkesztőség nagy része még mindig bízik az Eagles szárnyalásában, köztük én is, így ment is a lovetta a -6,5-es Eagles győzelemre. A jól megérdemelt bye-tól csak ez az egy meccs választja el Doug Pedersonékat, a pihenőhétre pedig szeretnének jó szájízzel vonulni. A Broncos idén még nem nyert meccset idegenben, egy nappal kevesebbet pihenhettek, és vereség esetén alighanem a rájátszásról is lassan lemondhatnak.

 

Kansas City Chiefs (6-2) @ Dallas Cowboys (4-3), 22:25, Game Pass

 

Közkívánatra ismét Chiefs meccs lesz terítéken, ezúttal általunk! Tudom, sokan unjátok már, de azért erre a meccsre bárki csettintene. A támadófoci szerelmeseinek egy igazi csemege lehet a két csapat rangadója.

 

Mivel a Chiefs rengeteget van képernyőn, így én is sokszor írtam már róluk, és kb ugyanazt tudnám leírni mint eddig, így inkább Leonidasz két remekművét ajánlanám. A Chiefs offense ugyanis az írás keletkezése óta nem változott, továbbra is a határaikat túlfeszítve pörögnek, ami az ellenfelek számára nem jó hír. A Smith-Hunt-Kelce-Hill tengely ugyanis kevés kivétellel feltörli a padlót az ellenfelek védelmével, most Rod Marinelli szabhat ennek gátat. Ami pedig mégis azt okozza, hogy a Chiefsnek van félni valója, az a védelem gyengélkedése, ahol hiába vannak még Eric Berry nélkül is húzóemberek, legalább annyi gyengepont is van az egységben. Az elmúlt három hétből egymás után kétszer is homokszem került a gépezetbe, ahol egyszer a futások, egyszer pedig a passzok adtak mattot Reidéknek, vagyis nem alaptalan a Cowboys győzelmi esélye a gyengébb mérlege ellenére.

 

Rögtön az első ilyen a futás elleni védekezés lehet, amivel ismét Ezekiel Elliottal próbálhatnak feltörni, aki már a halasztásának a halasztásának a halasztásának a felfüggesztésének a halasztását nyerte meg, ami nagyban megváltoztatja az erőviszonyokat. A kezdeti bukdácsolást követően a Cowboys fala visszatért az eddig megszokott mederbe, és hatékonyan tapossa ki Elliottnak az utat, akinek nem kellenek nagy lyukak ahhoz, hogy eredményes tudjon lenni. A Marcus Peters – Dez Bryant párharc tele lesz adok-kapokkal, hiszen mindkét játékosban benne van egy drive-on belül az eltűnés éppen úgy, mint a nagy játék.

 

 

Elliott el nem tiltása párak tippjét megváltoztatta, így teljesen megosztott a tippsorunk, ami nem véletlen. Egyik csapat védelme sem jó, ellenben a támadósorok a maguk nemében remekül működnek. Most már csak az a kérdés, hogy melyik védelem tudja többször megállítani a másikat, mert egyik offense-ben sem nézem ki, hogy a kínálkozó lehetőségeiket ne váltanák pontokra. Én Marinelli miatt a Cowboysra tippelek, de ez is egy remélhetőleg izgalmas csata végén fog eldőlni.

 

Washington Redskins (3-4) @ Seattle Seahawks (5-2), 22:25, Sport TV

 

Ezt a meccset úgy lehetne felvezetni, hogy a meccs, ami lehetne jobb. Merthogy a sérülések miatt ez a Redskins most egyáltalán nincs pariban a playoff formát már októberre elhozó Seahawks ellen a Century Link Fielden.

 

Csőstül jön a baj a Redskinsnél, ahol a legnagyobb probléma az volt, hogy Kirk Cousins nem találja az összhangot két fő elkapójával, Jamison Crowderrel és Terrelle Pryorral. A Brownstól igazolt elkapó azóta már a kispadon, szituációs játékosként kerül csak bevetésre, Crowder viszont végre villantott valamit a Cowboys ellen. Csakhogy az a vereség nem csak az el nem álló esőn ment el, ami a passzjáték kárára csak úgy ömlött, hanem azon is, hogy a sérülteket nem bírják egy teljes meccsig pótolni a falban. Trent Williams a liga egyik legjobb LT-je, Scherff pedig egy remek guard, most egyikük sem állt csapatuk rendelkezésére, ráadásul Morgan Moses már két meccse szinte egy drive-ot a pályán, egyet az orvosi sátorban tölt el. Cousinsnak így nincs meg az a védelem, ami az ő erősségeihez elengedhetetlen, ráadásul Jordan Reed sem lép pályára, így pedig a Seahakws ellen nem lehet, de legalább is borzasztóan nehéz nyerni.

 

Pete Carrollék túl vannak a legellentmondásosabb meccsükön, amit talán ebben az évezredben lejátszottak, hiszen úgy volt jó ez a védelem, hogy 38 pontot kapott. Teljesen szürreális, de igaz. Richard Sherman és Earl Thomas elképesztő melót végzett a secondaryben, míg a védőfal alaposan megnehezítette Watson életét. Thomas most nem lesz ott a pályán, ellenben a Redskins jengából összerakott támadófalán lehet keresnivalója a Bennett vezette D-Line-nak. Russell Wilson ismét kezdi bebizonyítani, hogy őt nem anya szülte, nincs az a mentális mélység, ahonnan ne tudná kirántani a csapatát, egyszerűen kizökkenthetetlen. Most is nagy szerep hárulhat rá, mert a futójáték mint olyan, nem létezik Seattle-ben. Ez leginkább a rájátszásban fog nagyon durván visszaütni, de Ryan Kerrigantől sem árt, ha óvakodik.

 

 

A 12. ember otthonában sosem egyszerű játszanod, hát még olyan körülmények között, mint ami most a fővárosi csapatban van. Pedig összességében nem lenne rossz ez a Redskins, csak még egy kis idő kellene nekik, de az nincs, így pedig elég egyértelmű volt, hogy kire tippelünk majd. A Seahawkstól nem szoktunk hozzá az ilyen játékhoz október-november környékén, kérdés, hogy vajon ez a lendület kitart majd a rájátszáshoz közeledve, vagy pont addigra csömörlik meg az offense. A Richardson és Brown cserével ugyanis all int mondtak be Seattle-ben, ami Super Bowl gyűrűt kíván maga után.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!