Jerry Jones a héten nagynevű ügyvédet fogadott és azzal fenyegetőzik, hogy beperli az NFL-t, hogyha a “compensation committee” jóváhagyja a Roger Goodell számára szánt szerződéshosszabbítást. Egyes források szerint Jones egyike annak a négy-öt tulajdonosnak, akik el akarják távolítani Goodellt a pozíciójából.
A történet érdekesen kezdődött. Májusban Jones még kiállt amellett, hogy felhatalmazzák a bizottságot, hogy hosszabbítsák meg Goodell szerződését, ami egyébként 2019-ben jár le. Jones is arra szavazott, hogy teljes hatáskört kapjon a bizottság a szerződés kidolgozásában, ami körülbelül azt jelentette, hogy újraválasztották Goodellt. Egyébként hat tulajdonos van ebben a bizottságban: Arthur Blank (Falcons), Clark Hunt (Chiefs), John Mara (Giants), Robert Kraft (Patriots), Art Rooney (Steelers) és Bob McNair (Texans).
Jones hozzáállásában az Elliott-eltiltás hozta meg a fordulópontot, azóta nyíltan és a színfalak mögött és fúrja Goodellt. Az NFL legbefolyásosabb tulajdonosa szerint a komisszár túlkompenzál Elliott eltiltásával. Jones egyébként a játékosok himnusz alatti térdelése kapcsán is konfliktusba került Goodellel, hiszen próbálta elérni, hogy kötelezzék a játékosokat ligaszerte arra, hogy álljanak a himnusz alatt (habár ez minden bizonnyal csak súlyosbította volna a helyzetet).
Egy anonimitás mögé bújó tulajdonos szerint egyébként nem ez az első alkalom, hogy Jones azzal fenyegetőzik, hogy beperli őket. Állítólag péntekig adott ultimátumot a bizottságnak, hogy módosítsák, illetve vonják vissza a Goodell szerződéshosszabbításáról szóló terveket. Egyelőre tehát várunk, de ebből hatalmas háború is lehet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
Legutóbbi hozzászólások