Valószínűleg már mindenki értesült róla, hogy a Browns megpróbálta megszerezni McCarront a Bengalsból, de ez végül meghiúsult a határidő lejárta előtt. Az esetet ugyan még sok kérdőjel övezi, de egy valami már biztos: Clevelandban egy új irányító után néztek, amit a jelenlegi kezdő Kizer számára mindenképpen üzenet értékű. A csapat sajtótájékoztatóján azonban világosan kifejtette, hogy most nem a sértődöttség (mint mondjuk Glennonnál), hanem a bizonyítási vágy éledt fel benne.
Ez része az üzletnek. Ez nem lesz hatással a fejlődésemre és ahol ez a csapat tart. Ez csak egy újabb jel arra, hogy szintet kell lépnie a játékomnak és tudom, hogy van egy újabb lehetőségem kezdő irányítónak lenni.
A hétvégén a Lions ellen lépnek pályára, akik ellen nem lesz könnyű bizonyítani. Az újonc játékosnak annyi előnye van veterán kollégáival ellentétben, hogy neki nem évi 20+ milliókat kell adni, hanem még a következő három évben is viszonylag olcsón megtartható. Ugyanakkor ez nem egy végtelenített buli, hiszen ha nem fejlődik ezen időszak alatt, sokat romlik a piaci helyzete. A csere és a kezdő irányító éves fizetése között elég nagy szakadék van. Arról már nem is beszélve, hogy ha nem kezd el jól játszani, soha sem fog felérni azokhoz a legendákhoz (Newton test, Brady fej), akikhez a draft előtt hasonlította magát…

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások