A Cleveland Browns továbbra sem áll stabil lábakon irányító-poszton, azonban Peyton Manninget nem ilyen minőségében szeretnék megszerezni, hanem a front office-ba – legalábbis Jason La Canfora információi szerint. Jimmy Haslam tulajdonos állítólag a csapat elnökének szeretné megszerezni a legendás irányítót és nagyon komolyak a szándékai, hiszen már elkeseredetten keresi a megoldást, hogy végre nyerő pályára állítsa a csapatot.
A Browns továbbra is nyeretlen idén és csak egy győzelme van 2016 kezdete óta, jelenleg pedig úgy tűnik, nem a Sashi Brown – Paul DePodesta – Hue Jackson trió a hosszú távú megoldás. Haslam pedig azt reméli, hogy Peyton lehet az, aki győzelmekre vezetheti a Brownst – még ha nem is konkrétan a futballpályán.
Manning nem sietett sehová azzal a döntésével, hogy mit csináljon futballkarrierje után, de sokan gondolták visszavonulásakor, hogy egyszer vezetni fog egy franchise-t a front office-ból. Haslam egyébként jól ismeri Manninget még a Tennessee egyetemről, hiszen a Browns tulaja sok mindenben részt vesz alma materében. A Brownsnál valamilyen változások biztosan lesznek év végén, de azt még nem tudni, hogy mekkora felfordulást fognak csinálni. Az is jó kérdés, hogy Manning szeretne-e egy ilyen romokban lévő franchise-t átvenni, de Haslam állítólag nyitott arra is, hogy a csapat egy részét eladja az egykori irányítónak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások