Connect with us

Hír

Shanahan büszke arra, ahogy Hyde kiállíttatta magát

Vasárnap szó szerint ölte mentek a csapatok, a Bucs-Saints, a Jaguars-Bengals és a 49ers-Cardinals meccsen is volt bunyó rendesen. Ez utóbbin állíttatta ki magát a 49ers futó Carlos Hyde is, de Kyle Shanahan mester szerint ez így rendben van, mert jó okból tette:

 

Az irányítónk kapott már pár ütést a fejére (a bunyó előtti egyik korábbi játékon – a szerk.), majd amikor megint kapott egyet a zseben kívül, miközben lábbal előrecsúszva lement a földbe, akkor úgy gondolom, hogy a játékosaimnak elegük lett az egészből. Imádtam azt, ahogy Hyde odament és kiállt mellette

 

– mondta Shanahan a San Francisco Chronicle-nek.

 

A történet az volt, hogy a Cardinals safety Antoine Bethea megütötte CJ Beathardöt, amikor az már a földön csúszott. Az esetért repült is a sárga zászló, de Carlos Hyde-nál és több játékosnál érthető módon elszakadt a cérna. A 49ers futója volt a legvehemensebb, így őt ezért végül  (többedmagával) ki is állították. Beathard erről csak annyit mondott, hogy király volt látni, hogy kiállnak érte a csapattársai.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!