A New Orleans Saints védelme már három éve, egészen 2017 harmadik meccséig a nevetség tárgya volt. Utolsók voltak engedett passzolt yardokban, az utolsó háromban voltak engedett pontokban és szerzett sackekben is ligautolsó közeli számokat hoztak. Idén viszont beindult a henger és a Saints defense-e az egyik legjobb a ligában. Ez többek között annak köszönhető, hogy a draftról szerzett újoncok és a szabadügynökpiacról szerződtetett veteránok jól kiegészítik egymást. Különösen jól játszik Lattimore, aki a jövő shutdown cornerbackje lehet.
Természetesen nem Lattimore oldotta meg egyszemélyben a Saints gondjait de nagyon sokat tett azért, hogy megszilárduljon a védelem. Lazán rá lehet bízni az ellenfelek elsőszámú elkapóit mert nagyon jól teljesít a legnagyobbak ellen is. A ProFootballFocus statisztikái szerint 38-szor vették célba, amiből 20 elkapás született, de ebből a 20 elkapásból mindössze 213 yard. Ennél is félelmetesebb, hogy az irányítók 47.4-es irányítómutatóval dobálnak rá, ami a harmadik legjobb a ligában. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy még nem engedélyezett touchdownt, de már két interceptiont is lehúzott.
Nem szabad az mellett sem elmenni, hogy a passzvédekezés mellett a futás ellen is jól végzi a dolgát és a haloványabb Saints linebacker sort ezzel nagyban kisegíti. Nincs még elrontott szerelése, pedig 163 futás snapet töltött a pályán és összesen 11 tackle-t csinált. Hatalmas stabilitást adott a Saints védelmének és korához képest éretten viseli a szópárbajokat is. Kalandja akkor kezdődött mikor a szezonnyitón Diggs már 93 yarddal égette a Szentek védelmét, amikor megkapta a nyakába Lattimore-t. Onnantól kezdve nem volt elkapása. A hőssé válás útja pedig azóta is tart.
Összességében ő lehet a Saints és a liga jövőjének egyik meghatározó cornere, aki szabadon elmegy a sztárelkapókkal és fizikálisan, valamint gyorsaságban is felveszi velük a versenyt.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások