Connect with us

Érdekességek

Tíz hetet kellett rá várni, de megvan a Dolphins első futott TD-je

Ami nem sikerült 8 héten, illetve 7 meccsen keresztül Jay Ajayival, az most összejött Kenyan Drake-kel. A Dolphins ugyanis megszerezte első futott TD-jét a szezonban, így a tizedik hét zárómeccsén. Mondhatnánk, hogy megérte várni, de azért az elég nagy túlzás lenne.

 

Mármint a play maga szép volt szó se róla, csak túl sokra nem mentek vele a delfinek, hiszen a Panthers elég simán verte meg őket a hétfő esti rangadón. Az MNF előtt egyébként 93 játékosnak volt már futott TD-je a szezon során, hozzájuk csatlakozott első Dolphins-játékosként Kenyan Drake. Ez a 66 yardos nyargalás volt egyébként a Dolphins leghosszabb idei játéka (passzjátékokat is ideértve), eddig ugyanis ők voltak azon négy csapat egyike, akiknek nem sikerült még egy játékkal legalább 50 yardot összehozni.

 

A Dolphins jelenleg 4-5-tel áll, mindössze egy meccsel lemaradva egy rájátszást érő helytől, de közben övék a liga legrosszabb támadósora, mindössze 14,5 pontot szereznek meccsenként. Az NFL történetében még nem jutott playoffba olyan csapat, amelyik a liga legrosszabb támadósorával rendelkezett. Sőt, még csak 6 győzelmet sem szedett össze.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!