Connect with us

Érdekességek

A Patriots nem a legjobbkor találkozik Bell-lel

Azt már régóta tudjuk, hogy Le’Veon Bell napjaink talán legjobb futója. Idén is vezeti a ligát futott yardokban (1105), de elkapottakban is harmadik a futók között (579). A héten az AFC legnagyobb rangadója következik, a Patriots pedig talán minden más alkalomnál rosszabbkor találkozik Bellel, aki ilyenkor éli idényeinek legjavát.

 

 

A Steelers minden évben fokozatosan emeli Bell carry számát, ami így az év végére már igen nagy méreteket ölt. Az már a véletlen szüleménye, hogy ebből a sok carryből, Bell mindig a 14. héten hoz valami őrületes extrát. Ez az időpont, ugyan a múlt hétre, a Ravens ellen esett, de a Hollók védelme a korábbi évekhez képest viszonylag limitálta, így most robbanhat a bomba.

 

Az elmúlt négy évben amikor pályára lépett (2015-ben sérült volt), mindig három total touchdownt szerzett és mellett termelte a futott és elkapott yardokat. Egészen pontosan ez úgy nézett ki, hogy 2014-en 185 futott és 50 elkapott yardja volt, 2016-ban 236 futott és 62 elkapott yardja volt, 2017-ben pedig 48 futott yardja mellé 77 elkapottat termelt. Az látható, hogy a 100 scimmage yardot mindig megugrotta, de 2016-ban a 300 sem volt messze. Idén volt a legszerényebb a termés, már ami a yardokat illeti, így a Patriots előre retteghet, hogy mit tartogat Bell.

 

A sok jó fiatal, újonc futó mellett elfeledkezünk kicsit Bellről, aki azért idén is a legjobb számokat hozza. A legtöbb futott és a harmadik legtöbb elkapott yard mellett, neki van az ötödik legtöbb 15+ yardos futása, snapenként a legtöbb route-ot futja és mindössze 2 dropja van. Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes mellé tenni a passzblokkolási képességet is, mert mindössze 6 total pressure-t engedett, de ezek mindössze siettetések voltak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!