Connect with us

Összefoglaló

D mint dákóra húzás

Nagyon fontos meccseket láthattunk a héten, ugyanis több tiebreaker is eldőlni látszik. Az NFC-ben a contender csapatok legatyásították egymást, míg az AFC-ben kiemelkedni látszik végre néhány csapat a mocsárból.

 

Vikings – Falcons 14-9

 

 

A Vikings a sokadik statement-meccsét nyerte meg, ahol megmutathatta, hogy valóban megérdemelten húzta be a héten az NFC első kiemelését, még ha ideiglenesen is. A Zimmer-legények nyolcadik meccsüket nyerték zsinórban (1998 óta először), és Matt Ryan 30 meccse tartó TD-sorozatát állították meg, ami a leghosszabb volt az NFL-ben. Case Keenum akkora golyókat növesztett, mint a ház, Rhodes pedig hozta a Julio elleni formáját, és 2/24-en tartotta őt, ez az elmúlt három meccsen mellesleg 5 elkapást és ötvennéhány yardot jelent, TD nélkül. Latavius Murray igazolta a szerződéspénzét, fura is, hogy ki lett emelve a játékból egy idő után. 76 yardjából 52 kontakt után jött, és nagy pacsi vele párhuzamban a belső falnak a blokkolásért.

 

A legdurvább fejest ma a zebrák vitték be. (Videó vége, bal szél, zászló.)

 

A Falcons részéről inkább gameplan-szintű volt a hiba, a labda mindkét oldalán. A támadósorban Ryan nem zakatolt elég jól, Quinn pedig az esetlegesen leledző ritmust is elrontotta a rossz pontokon hívott időkkel. Nem voltak robbanékony játékok, és elfelejtettek a Freeman-Coleman párosnak passzolni. Utóbbi az egész szezonban probléma, Sarkesian ezt nem használja ki, ami szerintem nagy hiba. Az egész csapategység nem koncentrált, dropok, büntetések, amik megakasztottak szép támadósorozatokat is. A védelem egész sok nyomást helyezett Keenumre, de nem eleget, és a rövidpasszos-zakatolós Vikings-támadások miatt rettenet sokat voltak a pályán. (A Lilák simán hoztak nyolcperces drive-okat, míg a Falcons el sem jutott a red zone-ba, és 4-5 perceket volt csak fenn Ryan és kis csapata a gyepen.) A mérkőzés nem sokon múlott, igazából az döntött, hogy kinek volt jobb-rosszabb napja, nem kell túldimenzionálni.

 

Chiefs – Jets 31-38

A Chiefsen volt minden pénzem, de a végén már csak nevettem, hogy ennyire elbénázták. Egész egyszerűen nonszensz az összeomlás, amit most látunk. A tavalyi Minnesotát idézi, de most itt nem kellett a fél csapatot IR-re rakni. A Bob Sutton-féle védelem besült, még úgy is, hogy közben a támadósor újra zakatolt. Sutton nem volt hajlandó kiigazítani, itt az eredmny. Andy Reid átadta a playhívást a támadókoordinátornak, de ez nem biztos, hogy jó ötlet volt, ugyanis paradox módon pont a hasító offense miatt mehetett el a meccs. A Chiefsnél csupán 17 percet volt a labda, mivel néhány nagy playjel megoldották a pontszerzéseket, viszont ez azt is jelentette, hogy a védelemnek, ami átlagosan 30-35 percet van a pályán, 43 percet kellett fenn lennie. Ez körülbelül olyan legatyásodást jelent, mint amikor azt mondjuk Gyurta Daninak, hogy

tesa, tudom, hogy ötven méteres medencére edzel 20-25 éve, de nem menne most inkább hatvannal négy hossz?

Meg is lett a böjtje, a Jets egy hétperces drive során, két büntetéses first downt is begyűjtve, kétpontossal gazdagítva átvette a vezetést, és Alex Smith már nem tudta a negyediket elsőre váltani a Jets red zone-ban.

 

 

A Jetsben úgy látszik, hogy értik a coaching értelmét. Közepesen rossz támadókkal, és egy fiatal, agilis, de tapasztalatlan védelemmel verték a Jaguarst, a Chiefst, és megszorították a Pats és a Panthers tökeit. Bowles for president, ugye? A támadók gameplanje egyszerű volt, dobj oda, ahol nincs Peters. A második CB hiányát ki tudták használni, és McCown élete szezonjának legszebb meccsét hozta le. Ha nem 38, hanem 28 éves lenne, akkor Bowles csapatában franchise irányító lehetne. A védelemben voltak komoly hibák, Adams és Maye sokat játszottak közel a scrimmage-hez, hogy Kelce-t fogni lehessen a két TD-je után, viszont így nyilván nem kaptak a CB-k segítséget, ez meg is látszott a nagy játékoknál. Robby Anderson TD-sorozata megszakadt, de a szíve biztos nem fog, és Kearse is fellépett, amikor kellett, karriernapot tartva. A védelemben a D-fal jó munkát végzett, viszont a LB-secondary együttműködést lehetne kicsit csiszolni, Kelce triplázva volt az első negyed után, és a srácok nem igazán tudtak mit kezdeni coverage-ben két ember mínusszal folyamatosan.

 

Lions – Ravens 20-44

A Lions számára innentől szinte esélytelen a PO. Ha mindent nyernek, akkor lesznek 10 győzelemnél, de minden lehetséges tiebreakert veszítenek. Nyilván ez jobb azért, mint a tizenhetedik hétig reménykedni, hogy aztán letérdeljenek Rodgers előtt. A passzblokkolás borzasztó volt Stafford előtt, pedig pont volt akkora futójáték (Tion Green, kicsoda?), hogy a Ravens-védelem nem tudott teljesen berendezkedni a passzvédekezésre. Marvin Jonesnak is voltak szép elkapásai, ezeket ki kell emelni. Az van, hogy Staffordot padoztatni kéne innentől, mert két hét alatt kétszer darálták le valamijét komolyan. A bokája még hagyján, de a majdnem eltört keze elég para egy passzerős, Stafford teljesítményétől függő csapattól. Prateren sok ment el a meccsen, a támadók félelmetes hullámvasutat mutattak be, a védelem pedig nonszensz, az egyik harmadiknál kilencen voltak a pályán, és azért valljuk be, az idei Ravens-offense-nek 44 pontot engedni viccnek már durva.

 

 

A Ravens számára viszont 7-5-nél még életben van a PO-ra való remény, az AFC korlátoltsága miatt ugyanis ez simán elég lehet most egy Wild Card-részvételre. Jimmy Smith feláldozta magát a győzelemért, ugyanis egész szezonra kiesett, ami nyilván nagyon jó jel a Steelers elleni idegenbeli előtt. Joe Flacco a szezon legjobb meccsét hozta le, Collinsszal és Woodheaddel megtámogatva felpörgött a csapat, de azért várjuk ki, hogy tudnak-e két-három egymás utáni meccsen ilyet letolni. Suggs a 2011-es DPOY-éve óta a legjobb szezonját hozza, elképesztő, amit művel, és meglett neki a kétszámjegyű sack idén. Az egész védelem brutális turnoverek tekintetében, és a sok eladott támadóoldali labdát is tudja ellensúlyozni. Ez egy statement game volt, az már biztos, az első alkalom, hogy egy jó, kiváló QB-t sikerült megfogni és megtartani (mert azért valljuk be, a Dalton-Kizer-Manuel-Moore-Hundley-Savage-sorozat nem volt különösebben szép trófea).

 

Patriots – Bills 23-3

Borzasztó volt a meccs. A Bills szenvedett végig, Tyrod folyamatosan nyomás alatt, az első red zone INT elképzelhetetlen volt. A playcalling vállalhatatlan (4&1, erre 5WR-es shotgun, mikor van egy MCCOY A CSAPATBAN), és a sérülések nagyon fájni fognak (White és T-Mobile). Peterman nem volt rossz, mikor feljött, viszont hirtelen az elkapói lepődtek meg, hogy a kezükbe érkezik két másodperc alatt a labda, úgyhogy forró krumplisat játszottak vele. A védelem féloldalas: a passz ellen működnek, még Brady is ötlettelenül dobott néha ellenük, a futást viszont nem tudják levédekezni, de valami kriminális módon. Nem is általában a futások védésével van a gond, hanem túl sok kirobbanót engednek. A csapat legnagyobb sikere a pályára juttatott műfasz lett.

 

 

A Pats részéről a megszokottat láthattuk, jó defense, erős offense, jó gameplan. Burkhead hatalmasat szakított az este folyamán, teljesen egyértelmű, hogy a Bengals öngyilkolta magát, amikor elengedte. Gilmore megint egy állat, nagyon odateszi magát, Butlert viszont rendesen meg lehet égetni kulcshelyzetekben. A futásvédekezés megint rossz volt, de való igaz, nem is volt nagyon tesztelve az elmúlt hetekben, ezen javítani kell. Külön élvezet lehet Eric Lee játékát nézni, aki a Bills gyakorlócsapatában volt eddig, most viszont másfél sacket és két leütött passzt láthattunk tőle, egy interception mellett.

 

Browns – Chargers 10-19

Borzasztó meccset hozott le a Browns, ami nem jön ki a végeredményből. Kizer nulla segítséget kap az edzőitől, ennek okán képtelen akár minimálisan vállalható szintet hozni. Nem csoda, hogy ekkora balhé volt az AJ trade meghiúsulásából. A mély passzai parádésan jók tudnak lenni, de ugye ez kevéssé számít most, amikor Gordont 2 TD-től fosztotta meg egy alul- és egy felüldobással. Flash Gordon 85 yardra volt jó, de ez sem rajta múlt, sikerült leszednie 50/50 labdát is. Jövőre Rosent kell húzni, aláírni egy veteránnak a biztonság kedvéért, Kizer meg mehet harmadiknak. Annyi ebben a támadósorban a feladat, hogy dobd Gordonnak vagy Duke-nak, ők meg megoldják. Ezt kéne összehozni, mert Kizernek túl gyors a játék jelenleg. A védelem amúgy nem rossz, a secondary-ben komoly lyukak vannak, de ez jövőre betömhető, és ott nagyon beérhetne a munka. Szóval annyi kell, hogy 1/1-re Rosen, 1/7-re egy CB, utána pedig vegyesen OL, RB, CB/S, és jövőre 16-0.

 

 

A Chargers jól játszott, de a Browns meglepően ügyes védelemmel rendelkezik. Allen zsinórban harmadik meccsén hoz 100 yardot és egy TD-t legalább, simán CPOY-címet fog ezzel kapni. A passzjáték irgalmatlanul összeállt, bár elég para, hogy mennyire nem megy a földön Gordon és Ekeler párosa. Egyedül a mennyiség tartja őket víz felett, amúgy mindketten borzasztó rosszul játszanak, gond lehet még az egydimenziós játékból. Anthony Lynn valami újat hozott a csapatba, egy ilyet McCoy alatt simán elvesztettek volna. A védelem elképesztő dolgokat művel, annak ellenére, hogy most a liga egyik legjobb passzsiettető párosát kordában tartották többé-kevésbé. A Chargers az idei év sötét lova, nagyon mélyről indultak, de már megtalálták önmagukat és ha nem talál magára a Chiefs, akkor simán divízióelsőként fognak rombolni a rájátszásban.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!