Connect with us

Hír

Eladó a Panthers!

A hétvégén felröppent a hír, hogy az NFL nyomozást indít Jerry Richardson, a Carolina Panthers tulajdonosa ellen, miután azzal vádolták, hogy szexuálisan zaklatta egyik munkavállalóját, egy másikat pedig rasszista jelzőkkel illetett. Richardson ezután pedig úgy döntött, hogy önként lép le és inkább eladja a csapatát a szezon végén – jelentette be a Packers elleni győzelem után.

 

 

Azt hiszem itt az ideje, hogy átadjam a franchise-t egy másik tulajdonosnak. Úgyhogy a szezon végeztével eladóvá teszem a csapatot. A folyamatot nem kezdjük el és nem is fogadunk semmilyen megkeresést, amíg az utolsó meccsünket le nem játszottuk.

 

Richardson volt Goerge Halas után a második korábbi NFL-játékos, aki tulajdonosa lett egy NFL-csapatnak. Még 1993-ban kapott jogot a Panthers alapítására, majd 1995-től kezdve játszhatott is a csapat a ligában. Richardson már 81 éves és 8 éve volt egy szívátültetése is. Az várható volt, hogy eladja majd a franchise-t, hiszen 2009-ben kirúgta fiait és beleírta végrendeletébe, hogy a halála után legkésőbb két évvel el kell adni a csapatot. A friss hírek fényében most hamarabb sort kell erre kerítenie.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!