Az Indianapolis Colts első számú futója 2015-ben tíz szezon után hagyta el San Franciscot, hogy gyűrűt nyerhessen. A Coltsban töltött három szezon azonban nem úgy alakult, ahogy a veterán futó gondolta, hiszen az indianapolisi csapat ebben a három esztendőben még rájátszásba sem jutott. A májusban 35. évébe lépő RB nyilatkozott az Indianapolis Starnak jövőjével kapcsolatban:
Ha folytatom, az nagyszerű lenne. Amikor 28 éves voltam, azt mondták, hogy nem tudom megcsinálni, vagy el fogok bukni. Még mindig pályán vagyok, még mindig csinálom, szórakoztatom az embereket és megmutatom, hogy nem öregedtem ki a ligából. Erős szeretnék maradni, hogy megkaphassam a lehetőséget a csapattól a folytatásra. Ha megfelelőek lesznek a feltételek, folytatom.
Gore a 13. héten, Jacksonville-ben előzte meg LaDainian Tomlinsont és lépett fel az ötödik helyre a futót yardok örökranglistáján. Múlt héten a buffalói hóban 36 futásból 130 egységet szorgoskodott össze és ezzel közzel került egy újabb ezer yardos szezonhoz, amihez a maradék három meccsen még 238 yardra van szüksége. Amennyiben ezt teljesíti, a tizenhárom szezonjából tízszer sikerül neki ez a fantasztikus teljesítmény, ebből is látszik, hogy a runing back még korántsem öregedett ki a ligából.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások