A New England Patriots jó. Tom Brady jó. Ezek nem nagy újdonságok. Viszont van egy hónap, ami kiemelkedik a 12-es győzelmei számában, az pedig az, amit igazán meg szoktak nyomni a csapatok, és pont emiatt félelmetes: a december.
A foci decemberben kezdődik igazán, tartja az NFL berkekben elterjedt mondás, ilyenkor ugyanis fokozódik a rájátszásért való küzdelem, beköszönt a téli idő, amik izgalmasabbá és nehezebbé teszik a meccseket. Tom Brady azonban ebben a hónapban van igazán elemében! Egészen elképsztő, 54-10-es mérleget tud felmutatni az év utolsó hónapjában, ami a legtöbb győzelmét és a legnagyobb győzelmi százalékát (.844) is jelenti karrierje alatt. Egyedül Roger Staubachnak van jobb győzelmi százaléka ebben a hónapban, neki a 17-3-as mérlege .850-es mutatót hozott. Brady szerint ez a hónap a legfontosabb az alapszakaszban, ezért teszik oda magukat ennyire.
Nagyon fontos, hogy jó szériában fejezd be az alapszakaszt. Szerintem Bill [Belichick] fogalmazta meg a legjobban, mit jelent a december egy csapatnak. Lehetsz ugyanis 5-5-ös vagy 10-0-ás csapat is decemberre érve, ez az öt meccs határoz meg mindent. Ha itt elindítasz egy győzelmi szériát, az hatással lesz a rájátszásban elért eredményeidre is, ahogy egy negatív spirálba is belekergethet. Éppen ezért sosem hanyagoljuk el ezt a hónapot, és inkább a kiemelés következtében szeretünk pihenni, mint sem az utolsó 1-2 fordulóban.
– mondta Brady.
Az utolsó mondatában van a kulcs, hiszen a Patriots általában decemberre bebiztosítja a csoportgyőzelmét, ennek ellenére itt nyerik Bradyvel a kezdőben a legtöbb meccsüket. A 64 kezdőként lejátszott decemberi meccsén 15556 yardot passzolt 62,6%-os pontossággal 108 TD-ért és 40 INT-ért. Utoljára 2015-ben kapott ki ebben a hónapban, akkor a Jets 26-20-ra tudott nyerni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások