Connect with us

Hír

Jeff Fisher: Az idei Rams az én érdemem is

Jeff Fisher, a vezetőedző, akitől a tavalyi szezon végén megszabadult csapata, a Los Angeles Rams – egy siralmas 4-12-es szezon után – elég érdekes állítással állt elő tegnap egy rádióinterjú során.

Tulajdonképpen – nem akarom azt mondani, hogy a játékosaimért – de sokat tettem értük. Erős keretet hagytam hátra, és Sean rövid idő alatt megmutatta, hogy kiemelkedő fiatal edző, és beindította a támadóegységet, amire szükség volt.

Fishernek emellett volt egy-két szava Jared Goff idei teljesítményéhez is. Goff a tavalyi gyenge rookie szezonja után idén jelentős fejlődést mutatott, a passer ratingje 35,3-mal emelkedett, ami a legnagyobb javulás ezen időszak alatt.

Tisztában voltunk vele, hogy ez fog történni. Ezért tradeltünk fel, mert tudtuk, hogy Goff ekkora potenciállal rendelkezik. Úgy éreztük, hogy Goff és Wentz is franchise QB alapanyag. Igazunk volt, most már van franchise irányítója a Ramsnek és az Eaglesnek is.

Fisher tartja a rekordot az elvesztett meccsek számában, ami 165, de emellett 13 győzelemre van attól, hogy elérje azt az álomhatárt, ami 10 minden idők legjobbja közé emelné. Edzői karrierje alatt három különböző csapatnál (Houston Texans, Tennessee Titans és St. Louis/Los Angeles Rams) dolgozott öt különböző városban és hat különböző stadionban, ami ahogy Jeff bácsi mondta, elég megterhelő, de nem a mentségeket keresi. Jó csapatot hagyott hátra Los Angelesben, de ha csak egy pillantást vetünk a csapat idei sikereire, bizonyíték arra, hogy Fisher talán képes lett volna ugyanezeket a sikereket elérni.

Hogy lesz-e még csapat, aki szeretné őt a vezetőedzőjének, nem valószínű, bár talán valaki meglátja a benne jó mélyen rejtőző lehetőséget és esélyt ad neki.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!