Connect with us

Hír

Mariota édesanyjának nem tetszett fia hétvégi nyilatkozata

Miután a Tennessee kikapott 12-7 arányban az Arizonától, Mariota nem éppen kedvesen nyilatkozat a médiának a mérkőzés után. A fiatal irányító mérkőzésen nyújtott teljesítménye is kritizálható, mert két eladott labda mellett nem sikerült touchdownt passzolnia és 31 kísérletéből csak 16 találta meg valamelyik elkapóját 156 yardért. Mariota Paul Kuharskynak nyilatkozott szerdán:

Igazából, elnézést szeretnék kérni, hogy így viselkedtem a sajtótájékoztatón. Tudom, hogy nem mindenki lehet itt, de bunkó és arrogáns voltam, ezért szeretnék elnézést kérni és sajnálom.

Mariota még megjegyezte azt is, hogy édesanyja nem nagyon örült a kiborulásának a sajtótájékoztatón és ezt szóvá is tette kisfiának:

Vicces, mert leszidást kaptam édesanyámtól. Megjegyezte, hogy hogyan képzeltem ezt a viselkedést a sajtó előtt.

Mariota idei teljesítménye elmarad a tavalyitól, a Titans szurkolói minimum rájátszást várnak a csapattól, de ehhez még küzdeniük kell. Jelenleg wild card helyen tartózkodnak ötödik kiemeltként, de a 49ers, Rams és Jaguars mérkőzések nem tűnnek túl könnyű sorsolásnak, és ebből a három meccsből nem nagyon szabadna veszíteni a csapatnak, mert a Ravens – Chargers – Bills trió ott liheg a nyakukban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!