Connect with us

Minden ami NFL

Mi a probléma idén a Raiders támadósorával? 1. rész

A 2017-es szezon sok szempontból felejthető a Raiders számára. Bár idén dőlt el, hogy hamarosan Las Vegasba költözik a franchise, a tavalyihoz képest jóval gyengébb teljesítményt nyújtanak a fosztogatók, ami a 6-8-as mérlegükből is látszik. Ennek a legfőbb oka a támadóegység hanyatlása, mivel a védelem tavaly sem volt acélos.  Lássuk tehát, mi változott az elmúlt évhez képest az O# terén.

Bill Musgrave-et, a korábbi támadókoordinátort nem tartotta meg Del Rio, amire állítólag azért volt szükség, mert Todd Downingot – a Carr-ral jó viszonyt ápoló QB-edzőt – több csapat is vitte volna OC-nak. Downing így maradhatott Oaklandben, ahol előléptették támadókoordinátorrá. Az új OC ezután teljesen új támadófilozófiát honosított meg a Raidersnél, ami egyelőre nem bizonyult jó döntésnek.

Az új filozófia elsősorban a futójátékban tükröződik (és azzal összefüggésben a play action passzok számának csökkenésében). A 2016-os alapszakasz során a három futójátékosuk (Latavius Murray, DeAndre Washington, Jalen Richard) top 10-es yardátlaggal futott. Azóta papíron javultak RB poszton, bár Murray távozott, érkezett Marshawn Lynch, Washington és Richard pedig már nem újonc. Ennek ellenére határozott visszaesés észlelhető a Raiders futójátékában; míg 2016-ban a 6. legtöbb yardot futotta a csapat, ebben idén csak a 25.-ek, és csökkent a futott yardok átlaga is. Mi lehet ennek az oka?

A Downing által meghonosított támadófilozófia változást hozott a blokkolási sémában.  Míg Musgrave alatt a power run volt a leggyakoribb, idén mindössze 18 alkalommal hívtak ilyen futást. A Raiders támadófala ugyanis áttért a zóna blokkolásra, eddig 141 alkalommal volt külső zóna futás, amely nem mondható túl sikeresnek elnézve az ezeknél produkált 3,71-es yardátlagot. Felmerül tehát a kérdés, hogy minderre miért volt szükség.

Marshawn Lynch a Seahawksban egy zóna blokkoló OL mögül futott, utolsó szezonját leszámítva nagy sikerrel. Downing látva ezt úgy gondolhatta, hogy valami hasonlót próbál meg a Raidersnél, annak ellenére, hogy tavaly – amikor bár ritkábban, de ezzel próbálkoztak a fosztogatók – sok pozitív hozadéka nem volt. Ennek az egyik oka lehet az, hogy a Raiders támadófala a legnehezebb a ligában. A zóna blokkolási séma egy olyan támadófal esetében ideális, amelynek tagjai atletikusak, gyorsan mozognak, az ilyenek pedig általában nem olyan nagy darabok, mint a Raiders támadófalemberei. Nem kérdés tehát, hogy a 150 kiló feletti, nem annyira táncoslábú guardoknak, Kelechi Osemelének és Gabe Jacksonnak a man blocking séma az ideálisabb. Downing ezzel szemben vélhetően úgy gondolja, hogy a futóra kell optimalizálni a blokkolási sémát, és nem a támadófalra. Ezzel a gond csupán annyi, hogy nem Lynchnek fizet a Raiders átlagban $10 millió felett évente. Illetőleg ha már a GM, Reggie McKenzie annyira sokra tartja a támadófalat, hogy komoly összeget fizet négy támadófalembernek is, akkor lehet célszerűbb lenne az OL erősségeihez igazítani a sémát. Már csak azért is, mert Marshawn Lynch már 31 éves, és a futójátékosok nem túl hosszú karrierjét elnézve nem biztos, hogy még sokáig lesz a ligában. De rajta nem múlik semmi: a PFF szerint Lynch az egyik “legeluzívabb” RB idén, bőven szerez yardokat kontakt után, és eddig 33 elrontott szerelést harcolt ki ebben a szezonban.

A sors fintora az, hogy bár Downing idén elhanyagolta a power runt, (csak 18 alkalommal hívott ilyen játékot) még mindig messze ez hozta nekik átlagban a legtöbb yardátlagot idén, 7,55-öt! Megvan Marshawn Lynch 51 yardos touchdownja a Giants ellen? Nos, az pont ilyenből született.

Bár Lynch a ZBS-t alkalmazó támadófallal lett sikeres Seattle-ben, láthatóan nincs elveszve man-blocking esetében sem. Megkockáztatom, hogy ezt még Todd Downing is látja, a kérdés az, hogy miért nem ezt használja inkább a sikertelenebb külső zóna futások helyett. Erre sajnos már nem tudunk válaszolni, de valószínűleg ez lesz az egyik oka annak, amiért Downingot úgy rúgják ki a szezon után, hogy a lába nem éri a földet.

A Raiders támadójátéka jelentősen romlott 2016-hoz képest, meccsenként átlagban 6 ponttal kevesebbet szereznek, és ennek csak az egyik oka az, hogy a futójáték nem működik megfelelően. További problémát jelent az idén $125 milliós szerződést kapott Derek Carr gyenge teljesítménye. De erről majd a következő részben.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!