Connect with us

Érdekességek

Wilson brutális a 17. héten

Russell Wilsonra lassan nincsenek szavak. A Seahawks zseniális irányítója egymaga viszi a hátán a csapatot, hála neki még mindig van esély a rájátszásra, és az eddigiek alapján most sem rajta fog múlni. 2012 óta ugyanis ő az egyetlen irányító a ligában, aki egyetlen meccsét sem bukta el az utolsó héten (úgy, hogy minden pályára lépett).

 

 

A mérlege 5-0, 106,9-es passer ratingje a 2. legjobb és mindössze csak egyetlen egyszer adta el a labdát. 2012-ben a nemezis Ramst győzte le vele a csapat 20-13-ra, egy évvel később pedig ismét Jeff Fisherék voltak az áldozatok, ráadásul 27-9-es aránnyal. A változatosság kedvéért 2014-ben is a Rams volt az ellenfél egy 20-6-os siker alkalmával, majd a 13-2-as Cardinalst küldték haza 36-6-tal, pedig nem pihentek Carson Palmerék. Tavaly pedig a 49ers volt az áldozat egy nagyon nyögvenyelős meccsen, aminek 25-23 lett a vége.

 

Idén ismét a Cardinals lesz az ellenfél hazai pályán.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!