Connect with us

Érdekességek

17 év alatt semmit nem változott a Bills

Blake Bortles borzasztó meccset zárt a Bills ellen, de csapata így is nyerni tudott, így a divisional roundra készülhetnek. Az ilyen gyenge irányítójáték azonban nem egyedi eset, ha a Bills ellen lépsz pályára a rájátszásban.

 

 

Bortles 23 passzkísérletből csak 87 yardot volt képes passzolni, ráadásul csak 12 labdája talált elkapót. Ám mégis ő fogadhatta a gratulációkat, hiszen a futásainak hála felül tudott kerekedni az offense a Bills védelmén amikor szorult a hurok. Hogy mennyire ültek a futások, nos, több yardot szerzett futva mint passzolva, ami az irányítók esetében nem túl gyakori eset. Ahogy az sem, hogy valaki 100 passzolt yardot sem ér el kezdőként 20-nál több kísérletből, mégis nyer.

 

Utóbbi olyannyira nem gyakori, hogy legutóbb 1999-ben láthattunk erre példát. Akkor a titanses Steve McNair 24 kísérletből mindössze 76 yardot passzolt, Bortlesszel ellentétben ráadásul interceptiont vétett, szintén egy AFC wild card meccsen. A Jeff Fisher vezette Titans azonban így is nyert 22-16 arányban, köszönhetően annak, hogy bár McNair nem passzolta szét magát, Bortleshez hasonlóan a futásokhoz folyamodott, és így szerzett TD-t csapatának. Ki nem találjátok, ki volt az ellenfél ezen a meccsen.

 

A Buffalo Bills.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!