Connect with us

Playbook

A Sacksonville egy hazugság volt, Blitzburgh lett a sackek otthona

A címben olvasható Sacksonville elnevezést sokat hallottuk az év folyamán, ugyanis a Jacksonville defense tett arról, hogy az irányítók rémálma legyen. Ez azonban nem volt elég, nem ők szedték össze a legtöbb sacket a ligában. Ez a cím ugyanis végül Pittsburghbe került, akik 56 zsákolásukkal mindenkinél többet gyűjtöttek.

 

 

Ez a tény utólag aligha vigasztalja a Steelers szurkolókat és játékosokat, mert a két csapat döntő playoffösszecsapását végül a Jaguárok nyerték. Ez a mérkőzés azonban nem a védelmekről szólt, a 45-42-es végeredmény mindkét oldal számára megalázó statisztikákat mutat. Az összecsapás után mindenki a rossz offense játékhívásokkal volt elfoglalva a Steelers oldaláról és végül Todd Haley offensive koordinátor szerződése nem is lett meghosszabbítva, gyaníthatóan ennek a meccsnek is köszönhetően. Ez egy 42 szerzett pontos mérkőzés után megmosolyogtató. Már annak, aki nem látta a mérkőzést.

 

Most viszont térjünk vissza az írásom alanyára, a Steelers védelmére. Arra a védelemre, akik a Jaguars ellen csúfosan csődöt mondtak, pedig év közben – különösen az év elején – a hátukon cipelték a kicsit megfáradt Roethlisberger vezette offense-t. Nézzük miért voltak olyan sikeresek, hogy még a híres 1994-es Blitzburgh defense csúcsát is megdöntötték (és a 2001-es csapatét is), majd röviden, hogy miért is álltak földbe a legfontosabb meccsen.

 

 

A Steelers defense az alapszakasz végén hetedik lett meccsenként engedett pontokban (19.3), ötödik engedett yardokban (306.9), ötödik engedett passzolt yardokban (201.1) és tizedik engedett futott yardokban (105.8). Ezek mind top10, de a futásmegállításon kívül top5 számok. Ennél is jobbak voltak a szezon első felében, főleg addig, amíg Shazier egészséges volt. Az első kilenc hét után ugyanis másodikok voltak engedett pontokban (16.4) és harmadikok engedett passer ratingben (74.4) például. Az igazi erényük azonban a nyomásgyakorlás és a nyomások sackre konvertálása volt. Ahogy a bevezetőben említettem, 56 sacket gyűjtöttek a szezon során, ami a legtöbb volt a ligában és nem mellesleg franchise rekord is. Ez magában is szép statisztika, de ha megnézzük, hogy jött össze, akkor még inkább látjuk, milyen jól volt felépítve ez a defense.

 

Az 56 gyűjtött sacket ugyanis 15 különböző Steelers játékos szerezte, mindezt úgy, hogy a legtöbbet gyűjtő Cameron Heyward belső falember volt, a maga 12 zsákolásával. Azt már ebből a statisztikából is kitalálhattuk, hogy a Steelers védőhívásai nagyon sokoldalúak voltak, mert különben nem jöhetett volna létre ez az egyedi szám.

 

A Steelers nyomásainak a kulcsa az volt, hogy nem támaszkodtak a hagyományos passzsiettetőkre, hanem az egész védelem közösen élt és mozgott. Talán épp ez lehetett James Harrison mellőzésének egyik kulcsa is, hogy ebbe az elképzelésbe nem igazán fért el, a sokat látott és tapasztalt, de már kicsit belassult játékos. A Steelers ugyanis főleg a gyorsaságra és a váratlanságra építette fel az irányítósiettetéseket, ebbe a képbe pedig nem fért egy idős outside linebacker, aki se nem gyors, se nem váratlan.

 

 

A Steelers a passzsiettetésen kívül figyelt arra is, hogy fennmaradjon az egyensúly a védelemben, tehát nem tett fel minden kártyát csak azért, hogy meglegyen a sack. A játékok többségében négy vagy öt emberes rushsal üldözték az irányítót, általában egy vagy legfeljebb kettő ember blitzelt. Ők azonban a pálya bármely pontjáról érkezhettek. Így fordulhatott elő, hogy az inside linebacker Vance Williams nyolc sacket szerzett, ami a második legtöbb volt a csapatban vagy hogy a slot cornerback Mike Hilton négy sackkel megnyerte a defensive backek “zsákolóversenyét”.

 

Az 56 sack 45%-a a defensive line-ból érkezett, 47%-a a linebacker sorból (inside és outside) és a maradékot a secondary hozta össze. Ezt azért is érdemes fejben tartani, mert ha a Jaguars defense nyomásgyakorlásaival hasonlítjuk össze, akkor látjuk, hogy hol volt az igazán nagy különbség. A két csapat defensive line-ja és pass rusher alakulata között hatalmas a különbség a Jaguars javára. Csupán ezt a két sort vizsgálva megállapítható, hogy a Jaguars egységei negyven nyomással többet generáltak, mint a Steelers azonos alakulatai. Azonban, ha a képletbe bevesszük az inside linebackereket és a secondaryt is, akkor már csak hét nyomásgyakorlással jobb a Jaguárok teljesítménye.

 

Az egyedi és váratlan játékhívásokon kívül még volt egy szembetűnő irányvonal a Steelers irányítósiettetésében. Ez pedig a gyorsaságra építés. Igyekeztek olyan matchupokat kialakítani, ahol az ő védőik gyorsabbak, mint az ellenfél offensive line-ja. Ezt két helyen érték el. Egyrészt a linebackerek rengeteget támadták a B gapet, azaz a guardok és az tackle-ök közti lyukat, másrészt a cornerek úgy helyezkedtek, hogy blitzelhessenek. Ez gyakorlatban úgy nézett ki, hogy kicsit beljebb, az elkapójuk belső vállához álltak, így rá tudtak rontani az irányítóra, de még elég közel ahhoz, hogy coverage-be is tudjanak menni. Az így létrejött gyorsaságkülönbségeket pedig könnyedén nyerték meg a védők, akik sokszor kontakt nélkül ronthattak az irányítóra. Ez a végeredmény abból is látszik, hogy a Steelers defense-nek kevesebb nyomásgyakorlás is elegendő volt ahhoz, hogy végül ők birtokolják a koronát. A kevesebb pressure több sacket eredményezett, sokkal nagyobb hatékonysággal dolgozott a csapat.

 

 

Ez a felfogás persze kockázatos, mert a blitzelő játékosok helyén jókora űr tátong. A Steelers esetében ez azért nem okozott nagy bajt, mert a blitzelés általában olyan gyors volt, hogy az irányítónak esélye sem volt felmérni a terepet, másrészt a coverage sokat segített nekik. A védőhívások a blitzelésen kívül arra is figyeltek, hogy mindig elég ember legyen coverage-ben és általában nem érkezett azonos helyről egymást követő két blitz. A linebackereknek ugyanúgy meg kellett valósítani a coverage feladatokat, mint a nyomásgyakorlást, de néha még a védőfalemberek is meg voltak bízva coverage feladatokkal. A front7 tagjai az idény végén ki is emelték, hogy valószínűleg nem lettek volna ilyen sikeresek, ha a secondary nem biztosít nekik erre lehetőséget.

 

Miért bukott ez meg pont a legfontosabb mérkőzésen?

 

Erre a kérdésre nehéz választ adni. A defense játékosok egyértelműen magukra vállalták a felelősséget. Elmondásuk szerint készültek a Jacksonville futójátékára, de az mégis működött, ezért kétségbe estek és a mérkőzés további részében otthagyták a kijelölt feladataikat. Ettől csak még nagyobb lett a zűrzavar és már a futójáték által megalapozott play actionnel sem tudtak mit kezdeni. A legnagyobb zavar a linebacker sorban keletkezett, akik nem merték támadni olyan agresszívan a lyukakat, mint az alapszakaszban és Shazier távollétében nem volt senki, aki rendet teremtett volna. A sok bizonytalanság azt eredményezte, hogy későn indultak blitzelni, így az irányítóhoz már nem érhettek oda, de a helyükön keletkező űrt még Bortles is kényelmesen ki tudta használni. Elvenni nem szeretném a Jaguars offense érdemeit, mert nagyon szép playhívásokkal haladtak, de a Steelers saját magának adott sakkot, a Jacksonville pedig így könnyen megadta a mattot.

 

Összességében tehát a Steelers defense-t dicséret illeti, még akkor is ha pont a legfontosabb meccsen mondtak csődöt. Ez sokkal inkább a fejekben okozott káosznak köszönhető és annak, hogy a mérkőzés elején a Jaguars megint meg tudott lépni, így a kidolgozott gameplanbe mindenképp bele akartak nyúlni. Pedig lett volna idő még kijavítani a hibákat, de ebből nem valósult meg semmi más, csak a kapkodás.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!