Connect with us

Minden ami NFL

Az 5 legjobb Super Bowl párosítás

Ma kezdődik a rájátszás második köre, ahol a talpon maradt nyolc csapat küzd az NFC- és AFC-döntőbe jutásért. Remélhetőleg valamennyi mérkőzés izgalmas lesz, azonban bizonyára sok olyan szurkoló van, akinek a csapata már kiesett a küzdelmekből. Ha már személyiség alapján nem tudott valaki dönteni, mondunk öt olyan Super Bowl párosítást, amiért érdemes lehet szorítani.

 

5. Eagles vs. Titans

 

Nagyon nagy kár, hogy Carson Wentz megsérült, mert ha egészséges, akkor akár az első helyen is lehetett volna egy Eagles-Patriots párosítás (jó, csak másodikon). Nélküle viszont borzasztóan inkonzisztens az Eagles offense, ami óriási pazarlás, hisz ha posztonként, csapatrészenként vagy egységenként vizsgálnánk az NFL franchise-ait, akkor messze az Eaglesé lenne a legteljesebb, legjobb keret a ligában. Ez a csapat annyira jó minden téren, hogy a világ igazságtalansága, hogy kiesett a kezdő irányító, pedig bármi lehetett volna ebből a szezonból és talán meg is érdemelné már Philadelphia. És tudom, hogy igazából nem sok mindenkit érdekel egy Wentz nélküli Eagles, ahogy nem sokan kíváncsiak erre a sótlan Titansre sem, de valahol azért NFL-hez méltó lenne, ha a rájátszásba jutó két leggyengébbnek tartott csapat jutna be a fináléba, a Patriotshoz, Saintshez, Steelershöz vagy Vikingshez hasonló csapatokon átgázolva. Én ezt is tudnám értékelni.

 

4. Falcons vs. Patriots

 

Szerintem nem kell indokolni, hogy miért is lenne ez egy csodálatos párosítás. Tavaly a Falcons 28-3-as vezetést tudott elszúrni, egy már megnyert döntőt veszítettek el úgy, hogy közben naggyá, sőt halhatatlanná tették Tom Bradyt és a Patriotst. Ráadásul idén már egyszer kikaptak a Patstől egy nagyon megalázóan sima 7-23-mal, tehát kevés olyan csapat jelenleg a ligában, ami jobban meg szeretné csapni a címvédőt.

 

3. Saints vs. Steelers

 

A Steelers gyakorlatilag az a csapat, amit bárki ellen szívesen megnéznék, mert egész biztos, hogy látványos és érdekes meccset látnánk (ellenben mondjuk a Patriotsszal, ami szerintem a Vikings-Eagles duót például jó eséllyel bucira verné, egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy nem top QB-val bárki is megverhetné a New Englandet egy Super Bowlon). Emlékezzünk csak vissza például a Packers elleni döntőre, ahol egy zseniális meccset játszott a Steelers az NFC egyik nagyágyújával, most pedig itt lenne a lehetőség a másik nagyágyú ellen pályára lépni. Látnánk egymás ellen a liga legjobb futóját és legjobb futógépezetét. A liga legjobb elkapóját és legjobb fiatal elkapóját. Két jövőbeli Hall of Famer irányítót, akik egy győzelem után jó eséllyel be is fejeznék az aktív pályafutásokat. Ennél érzelmesebb, szenvedélyesebb párharcot nehéz lenne jelenleg elképzelni.

 

2. Vikings vs. Jaguars

 

Ha már a védelmek nyerik a bajnokságot, akkor ki ne akarná látni a pályán a liga három legjobb védelméből kettőt? A Thielen-Diggs duóra a Ramsey-Bouye páros vigyázna, Kyle Rudolphot Telvin Smith őrizné, Case Keenumot Calais Campbell és Malik Jackson terrorizálni, míg a túloldalon Bortles passzaira Xavier Rhodes és Harrison Smith vadászna, Leonard Fournettre és Blake Bortlesre pedig Linval Joseph és Everson Griffen vadászna. A semleges szurkolók aligha élveznék ezt a párosítást, hisz már az együttesen szerzett 25 pont is meglepő lenne, de aki szereti a jó védelmeket, annak ez a párosítás maga lenne a kánaán. Csak pár érdekesség ezzel a párosítással kapcsolatban:

 

  • Legjobb total defense: Vikings 1., Jaguars 2.
  • Legjobb passz elleni védelem: Jaguars 1., Vikings 2.
  • Legrosszabb engedett passer rating: Jaguars 1., Vikings 3.
  • Legkevesebb engedett pont: Vikings 1., Jaguars 2.

 

1. Saints vs. Patriots

 

Nálam ez a párosítás lenne a lehető legideálisabb, ráadásul egy Saints győzelemmel. Nem mintha bármi bajom lenne a Patriotsszal, de a Pats jelenleg az liga legjobb csapata, Brady pedig a legeredményesebb irányító valaha, akit mindenki le akar győzni. Brees pedig, mint irányító abszolút nincs lemaradva Bradytől, Manningtől vagy Rodgerstől, mégsem kapja meg a neki járó elismerést, pedig minden idők egyik legjobbjáról van szó. Az ő második gyűrűje olyan, mint Leonardo DiCaprio Oscarja: nagyon, de nagyon megérdemelné már (az első SB leginkább a tornádó által elpusztított New Orleansnak szólt). Egy ilyen győzelem esetén úgy vonulhatna vissza, hogy elmondhatja magáról, Tom Bradyt és Peyton Manninget is legyőzte már a döntőben, ami azért lássuk be, egészen unikális dolog lenne a részéről. Meg különben is, ha Manningnek sikerült szépen, az aktuális MVP-t kiütve búcsúznia, Breesnek is összejöhet.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!