Connect with us

Érdekességek

Bon Jovi és a Patriots közönségének ereje

A közönség erejének minden sportban nagy szerepe van, de az NFL-ben talán még nagyobb, mint bárhol máshol. Ebben a nagyrészt mentális sportban nagyon sokat számít egy adott csapatnak, hogy a saját közönsége mennyire van vele, mennyire hisz benne, és mennyire tart ki mellette. Ha ezeket érzi egy csapat, akkor az mentális előnyt adhat nekik, ha pedig az ellenkezőjét, akkor mentális hátrányt.

Az NFL csapatok számára ezért nagyon fontos, hogy a saját közönségüket megfelelően a csapat segítségére tudják sarkallni. Ez ugyebár megnyilvánulhat a hangos “Deeee-fense” skandálásával a harmadik kísérleteknél, de megnyilvánulhat sajátos, egyedi módon is. Ott van például a Vikings szurkolók “SKOL” tapsolása, ami egyedivé teszi azt a közönséget. De ugyanígy ott van az Eagles szurkolók “Fly Eagles fly” dala, vagy a Chiefs szurkolók tomahawk karlendítése. A legtöbb csapat rendelkezik ilyen egyedi közönséggel.

A New England szurkolók azonban nagyon sokáig nem rendelkeztek ilyennel. Nekik nem volt saját daluk, vagy saját kézjelük, ők csak egy nagyon lelkes közönség voltak. Ám az utóbbi években ez a helyzet megváltozott, és két módot is kitaláltak, amivel egyedivé tehetik a saját közönségüket. Az egyik értelemszerűen a “Brady! Brady!” ütemes skandálás, amit 2014-ben a Bengals ellen használtak először, és használnak azóta is. A másik mód pedig bármennyire is meglepő, de Bon Jovi volt.

A híres előadó nagy Patriots rajongó, és Kraft már több alkalommal is meghívta maga mellé a páholyba a hazai meccsekre. Sokáig azonban Bon Jovi nem volt más, mint egy híresség, aki Kraft mellett ül. Ám tavaly a Steelers elleni konferenciadöntőn érdekes dolog történt.

A negyedik negyed végén, mikor már egyértelmű volt, hogy a Patriots jut a nagydöntőbe, a stadionban elkezdték bejátszani Bon Jovi egyik leghíresebb számát, a “Livin’ on a Prayert”. Bon Jovi pedig amint meghallotta a számot, egyből elkezdett a kezével ritmusra vezényelni, mintha csak egy koncerten lett volna. Ezt a stadionban azonnal észrevették, és  egyből kirakták nagyképernyőre. A közönség pedig amint meglátta Bon Jovit vezényelni, egyből ők is dalra fakadtak, és az egész stadiont betöltötte az énekük. Akkor még nem volt tökéletes az összhang az előadó és a közönség között, de a hatása így is nagy volt. Kraft pedig azonnal meglátta, hogy milyen nagy lehetőség van ebben, és az idei Jaguars elleni döntőre is meghívta az előadót.

Bon Jovi újfent eljött, és ahogyan arra számítani is lehetett a negyedik negyed végén, mikor a csapatnak a legnagyobb szüksége volt a közönség támogatására, újra bejátszották a számot. Bon Jovi pedig újra elkezdett vezényelni, újra nagyképernyőre került, és a közönség újra hangos dalolászásba kezdett. Eleinte csak páran kezdtek énekelni, de amint a zene tetőponthoz érkezett, hirtelen 60 ezer Patriots szurkoló énekelte egyszerre hogy:

we’ll give it a shot
(Woo-oo)
we’re half way there
(Woo-oo)
livin’ on a prayer
take my hand we’ll make it, I swear
(Woo-oo)
Livin’ on a prayer

https://www.youtube.com/watch?v=jhCnRhQp7Jg

Érdemes megnézni a stadion egy másik szegletét is, ott még jobban működött ez.

Értelemszerűen nem Bon Jovi volt a Patriots sikerének a motorja, de az, hogy be tudta vonni a közönséget ebbe, és ők ezzel éreztették a csapattal, hogy itt vannak, és hisznek bennük, nagyon sokat számított. Ez egy olyan sport, ahol inchek döntenek, így minden ilyen “apróság” sokat érhet.

Robert Kraft meg is köszönte a szurkolók támogatását, mikor a díjátadón azt mondta:

Soha nem hallottam még a Gillette Stadiont olyan hangosnak, mint ma.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások