Connect with us

Hír

Elway: Van elég draft pickünk, hogy trade-elni tudjunk

A Denver Broncos idén nem túl sok sikert ért el, hiszen az ötödik legrosszabb csapat lett a ligában, ezzel viszont kiváló draft pozíciók állnak a rendelkezésükre. A csapat legnagyobb hiányposztja az irányító lehet, hiszen ebben a szezonban három QB is kezdett: Lynch, Osweiler és Siemian. Azonban vagy sérülés vagy nem megfelelő teljesítmény miatt senki nem tudott a kezdőben megragadni, így valószínűleg az idei játékosbörzéről egy irányított is elfognak hozni.

A denveri edzők az idei Senior Bowlon az északi csapatot irányították, így testközelből láthatták az edzésmunkáját Baker Mayfieldnek és Josh Allennek, a csapat külön is kérte, hogy ezt a két irányított az ő staffjuk edzhesse. Azonban az idei jó QB draft class sem garancia arra, hogy a következő Broncos franchise irányító egy újonc legyen. A szabadügynök piacon is több remek QB elérhető, így lehet, hogy Elway és a Broncos office trade-ben gondolkodik, erre utalhatott a General Manager egy interjúban is, ahol megjegyezte, hogy jó draft pickjeik vannak ahhoz, hogy trade formájában megfelelő játékosokat szerezhessenek.

A Broncos az első 105 választásból ötször is húzhat játékost és összesen kilenc lehetőségük van újoncot hozni. Nagy kérdés, hogy ki lesz a következő irányító a csapatban, de nagy valószínűséggel szeptemberben egy új név fog dobálni a Mile High-on.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások