A Jaguars tízpontos előnyből teljesen legatyásodott a Patriots ellen a negyedik negyedben. A védelem nem tudta megtartani Bradyt, viszont lett volna egy utolsó esélyük, hogy életben tartsák a reményt. A kisiskolás szintű playhívások azonban megpecsételték a csapat szezonját.
Leonidasz nagyszerű cikkben vesézte ki, hogy miért működött a JAX támadósora a Patriots ellen. Ami azonban szíven ütött mindenkit, hogy miért omlottak össze a mérkőzés végén. A Jaguars 12 perccel a mérkőzés vége előtt még borzasztó jó helyzetben állt, amíg a Patriots nem kezdett meg 20-10-nél visszaindulni, egy ponton 95.5% esélyük volt a győzelemre.

Kékkel a Pats drive-jai, arannyal a JAX drive-jai. A nagy kiugrás lefelé anomália, Gostkowski kickoffjával helyre is áll.
A Jaguars nemes egyszerűséggel elvesztette ezt a meccset. És ami még fájóbb lehet itt, hogy voltak, akik ezt már nyáron megjósolták. Warren Sharp a júniusban megjelent elemzésében kiemelte, hogy a JAX playhívása a második félidőben borzasztó. Kiszámítható és logikátlan, tavaly pedig néhány meccset buktak is amiatt, hogy néhány nyilvánvaló jelből teljesen elárulják, mit akarnak csinálni. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a védelem kifejezetten laza éven van túl, így csupán néhány acélos támadósoron tudták tesztelni a karmaikat. Sharp ezeket nem átallotta megírni Twitterre sem, ahol pár nagyon meredek dologra is rámutatott.
A negyedik negyedben minden egyes első kísérlet futás volt shotgunból. 2 yard, 1 yard, 1 yard, -1 yard.
A negyedik negyedben minden egyes második kísérlet hosszú passz volt. Passzmélységek: 20 yard (incomplete), 20 yard (comp), 35 yard (leütve Rowe által), 17 (complete). Mindezt ugye olyan helyzetekben, ahol az órát kell égetni a mezőnygól távolságáig legalább, tehát a második és hosszú szituációkból harmadik és rövideket kéne csinálni.
Szóval ott tartunk, hogy harmadik és 8-9, és áll az óra. Futni nem szabad, mert puntkényszer lesz belőle. Mindannyiszor passz lett, a Pats mellesleg nagyon látványosan erre rendezkedett be. Egy darab sikeres passz. Ez sem volt elég távolságra, és az ebből következő punt úgy indult el, hogy hat másodperc volt a játékórán. Az barátok között is 4-5 égethető másodpercet jelent.
A végjátékban hat snapjük volt mozgó órával, előnyből. Egyik snapnél sem engedték öt másodpercig az órát, simán 10-12 körül engedték el a játékot, ezzel körülbelül egy percet pluszban a Patsnek adva.
Gyenge óramenedzsment, rossz és kiszámítható playhívásokkal. Nem győzelemre játszottak, hanem vagy teljesen világtalan volt Marrone, vagy féltek. Sharp már 2017 júniusában leírta, hogy a harmadik legkönnyebb beosztása lesz a védelemnek (és ez így is lett a szezon végére is), és nem kényszerülnek majd felülvizsgálni a saját rendszerüket. A győztes meccseiken 9.5 ponton tartották átlagosan az ellenfeleket, azért valljuk be, ennél egy hullámvölgy alján levő Bortles is többet tesz le az asztalra. Egész szezonban nem volt téma náluk ennek okán a game management aspektusa. A második félidei kiszámítható playhívások és a rossz óramenedzsment egyaránt az OC Hackett és a HC Marrone hibája.
Ez nem az első félidei játékot minősíti, ugyanis ott elképesztő, amit véghez vittek. A Steelers ellenin látottakhoz hasonlóan akkor vannak elemükben, amikor meg kell szerezni egy komoly előnyt, utána esnek csak szét. A cikk végén elolvashatjátok Warren Sharp elemzésének egy oldalát a JAX tavalyi szezonjáról.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
Köszi a cikket. Azt hiszem az ilyen dolgok különböztetnek meg egy jó csapatot (mert azért a Jax egy jó csapat), meg egy bajnok aspiráns csapatot. Ami bíztató, hogy ezek javítható hibák, ráadásul nem is drágán és nem is draftról kell az ilyesmit javítani. Azt hiszem a Jax-et (ha az irányító krédést rendezi) sokszor láthatjuk még a playoffban a következő években.
szvsz bortles az a kategória, akivel pont nincs mit rendezni a qb-helyzeten. ilyen dalton szint kb. ha ügyesen menedzselik. az pedig pont az a kategória, akit már nem akarsz kirúgni, és inkább beéred vele, mert csak rosszabb lesz. kivéve ha az öledbe hullik vmi tapasztalt, elit veterán, de olyan idén nincs
Gondolkodtam mit írjak: -ha szereznek egy normális irányítót
-ha végre arra és úgy használják folyamatosan Bortles-t ahogy kellene
Nem tudtam dönteni így maradt – az irányító kérdés rendezése.
Abban igazad van hogy Daltonnal össze lehet vetni, de szerintem mindkettejükre igaz, hogy fejleszthetőek lehetnének még, csak nem megfelelően használták/ják őket.
Az idei év bebizonyította, hogy egy megfelelően rászabott gameplannel gyakorlatilag bármelyik irányítóból (tök újjonc, pár évet padozott de gyakorlatilag újjonc, veterán sok csapatot megjárt és elküldött, vagy örök 2.-3. számúnak elkönyvelt) igen sokat ki lehet hozni, akár rájátszás győzelmeket is. Szóval erősödik bennem a gyanu, hogy NFL szintre jutott QB-k esetén inkább az a kérdés megfelelő OC-HC alá kerül e a delikvens.
Akit érdekel: Romo teljesen magán kívül volt, hogy mennyire gyenge láncszem Jack és Smith. Kiröhögtem még én is, és basszam meg magam, igaza lett.
Az első félidő végi térdelésre adott valami magyarázatot amúgy a HC? Mert az még nagyon laikus szemmel nézve is gyáva, amatőr húzás volt. Ha ott eljutnak field goalig (egy perc alatt két időkéréssel az több, mint megvalósítható), akkor az utolsó támadásuknál is elég lett volna field goalra menni, ami azért több lehetőséget adott volna.
ezt:
http://profootballtalk.nbcsports.com/2018/01/22/doug-marrone-risk-and-reward-why-jaguars-ran-out-clock-in-first-half/
Hát ez elég szánalmas! :D
Ennek mi értelme volt? Még mindig nem értem…
Igen pont ezt csinálták, erőltették a futást, aztán a hosszú passzot, az első három negyed repertoárját dobták, hogy miért szerintem ők sem tudják, ezek amiket erőltettek, pont azok amik korábban sem mentek annyira, nyilván majd a döntő szituban ezek sikerülnek: 3 drive 1 first down lett az eredmény. A cikk nyilván az előnyben vezetett drive-okat elemzi, az utolsó drive az végig passz volt, immáron hátrányból.
Arra lennék kíváncsi, hogy a vezető edző egy ilyen után miféle magyarázatot adhat, hogy lesz hitele a továbbiakban? Ez még csak nem is kudarckerülő, félelem vezérelt stratégia volt, mint amit az első félidő végén láthattunk, hanem szimplán ostoba.
JAX mistake: Jaguars must stay aggressive on first down. 1st down play calls, by drive:
1st: ran on all 3 1Ds = Punt
2nd: 4 pass, 1 run = TD
3rd: 4 pass, 2 run = TD
4th: ran on all 3 1Ds = Punt
HALF
5th: ran on all 3 1Ds = long FG
Pretty obvious what they need to do.
Jó cikk, köszönjük!
Ahogyan ezt már többen leírták, amikor kitérdelte a Jags az első félidőt, akkor azzal a biztos tudattal dőltem hátra, hogy a Pats nyeri a meccset (pedig simán bukhatták is volna).