Connect with us

Érdekességek

Mindenkinek van remény… jövőre

Húsz csapatnak vasárnap este befejeződött a 2017-es szezon és megkezdődött az új év. Azonban nem kell csüggedniük, hiszen mindig lehet reménykedni, hogy majd jövőre… És ha az idei évet vesszük alapul, akkor még nagyobb lehet az ok a reménykedésre, hiszen idén 8 csapat megcsinálta azt, amiről 20 csapat jelenleg álmodik: nyolc helyen cserélődött ki a rájátszás mezőnye a tavalyi szezonhoz képest.

 

 

Általában a playoff-csapatok közel fele cserélődik ki, az utóbbi évben sorrendben 5,5,4,6 új csapattal találkozhattunk januárban az előző szezonhoz képest. Idén ez a szám ugyebár 8 lesz. Az AFC-ben 3 új csapat lesz, ráadásul mindhármat nagyon régen láthattuk a rájátszásban: a Bills, a Jaguars és a Titans is hosszú playoff nélküli sorozatot szakított meg, ami még különlegesebbé teszi a helyzetüket. Az NFC-ben pedig mindössze egyetlen csapat maradt a tavalyi mezőnyből, ez pedig az Atlanta Falcons, akik utolsó kiemeltként csusszantak csak be.

 

Ez egyben azt is jelenti, hogy akik idén bekerültek, azok jövőre aggódhatnak. Idén az alábbi nyolc csapat okozott csalódást szurkolóinak, hiszen a tavalyi év után most otthonról nézhetik csak a küzdelmeket: Dolphins, Texans, Raiders, Cowboys, Giants, Packers, Lions, Seahawks. Mit tippeltek, jövőre kik esnek ki és kik kapcsolódnak be a küzdelmekbe?

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!