Connect with us

Érdekességek

Nem a Super Bowlokon szoktak visszavágni

A Philadelphia Eagles és a New England Patriots most találkozik másodszor a Super Bowlok története során. Először 2004-ben meccseltek egymással, akkor a Patriotsnak sikerült nyernie 24-21-re, és a történelem tanúsága szerinte valami hasonlóra lehet számítani idén is.

 

 

Az NFL Research összeszedte a Super Bowl visszavágókat és hatból mindössze kétszer sikerült az első meccsen vesztes csapatnak visszavágnia. Jó, ez így azért nem teljesen igaz, ugyanis a Cowboys kikapott a Steelerstől 1978-ban, csak a visszavágó visszavágóján sikerült nyernie, szóval inkább ötből egy az arány.

 

A Patriots ugye oda-vissza kikapott az Eli Manning vezette a Giantstól, ez bizonyára sokakban élénken él még. A Cowboys szintén oda-vissza verte a Jim Kelly vezette legendás Billst, ráadásul egymás utáni években. A 49ersnek sem jelentett akadályt a Bengals, egyedül a Dolphinsnak nem sikerült megnyernie a visszavágót. Persze az 1982-es Dolphins nem az 1972-ben veretlen bajnokságot nyerő csapat volt, bár a győzelem így is meglehetett volna, hisz a negyedik negyed elején még négy ponttal vezettek, de végül 10 pontos vereséget szenvedtek.

 

Tehát ez sem az Eagles mellett szól, bár eddig kifejezetten jól jöttek ki abból, ha minden ellenük játszott.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!