Connect with us

Érdekességek

Nick Foles megint olyat tett, amire csak MVP-k képesek

Az Eagles olyan simán legyőzte a Vikingst az NFC döntőjében, mintha csak a Brownsszal játszott volna a csapat. Jó volt a védelem, jól működött az offense és különösen jó volt Nick Foles, aki 300+ yarddal, három TD-vel és nulla INT-vel zára a meccset. Rajta kívül pedig hasonló teljesítményre csak Tom Brady, Peyton Manning és Matt Ryan volt képes konferenciadöntőben 2000 óta.

 

 

Folesnak nagyon jó érzéke van az ilyesmihez, hisz rajta van azon a listán is, ahol az egy meccsen hét TD-t passzoló QB-k helyezkednek el. A három persze nem hét, de mégiscsak az NFC-döntőben született. Ez pedig elég komoly teljesítmény, hisz hasonlóra Tom Brady is csak egyszer volt képes, ráadásul éppen tavaly a Steelers ellen, amikor 384 yardot és 3 TD-t osztott ki.

 

Peyton Manningnek 2009-ben sikerült ez a bravúr a New York Jets ellen, amikor 377 yarddal és három TD-vel küldte haza Rex Ryanéket. Matt Ryannek pedig Bradyhez hasonlóan szintén tavaly jött össze 392 yard és 4 TD/0 INT, mégpedig a Packers ellen.  Eddig tehát 1-2 a 300+ yardot és a legalább 3 TD-t szerző irányítók mérlege a Super Bowlban. Foles most egalizálhat.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!