Connect with us

Hír

Roethlisberger még három évre tervez

A Pittsburgh Steelers óriási csalódásként élte meg a Jacksonville Jaguars elleni hazai playoff vereséget, és bosszúra szomjazik. Élükön a korábban visszavonulást fontolgató Ben Roethlisbergerrel, aki hirtelen megfiatalodott.

 

 

Korábban beszámoltunk arról, hogy Big Ben mindenképp visszatérne, hiszen talán őt bosszantotta leginkább a rájátszásbeli bukó. Csapattársai azonban állítják, hogy nem hogy visszatér, de hosszú távon tervez a csapattal, és további három évig szeretné folytatni karrierjét.

 

Mindenképp ki akarja tölteni a szerződését, sőt, túl is akarja játszani azt.

– mondta a csapat centere, Maurkice Pouncey.

 

Nyilván a vereség is közrejátszott döntésében, de kell legyen valami más mozgatórugó is a pálfordulás mellett. Ugyanis aki 2017 nyarán belebegteti, hogy nem biztos a folytatást illetően, az alig fél évvel később már arról beszél, hogy nem egy, hanem egyenesen három évet is játszana. Az egyik ilyen indok Todd Haley menesztése lehet a szakírók szerint, akivel alaposan megromlott a viszonya a klasszis irányítónak, és nem tudtak egy hullámhosszra kerülni. Ez a viszony a már említett Jaguars elleni meccsen csúcsosodott ki, ahol több negyedik és rövid szituációban sem engedte, hogy Big Ben QB sneakkel oldja meg.

 

Hogy ez mennyiben teljesül majd, annak várjuk ki a végét. Lassan betölti a 36. életévét, ráadásul Le«Veon Bell esetleges távozásával a támadósor is gyengülhet valamelyest. Ám úgy tűnik, hogy lát ebbe a projektbe még egy gyűrűre valót.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!