Connect with us

Hír

Witten 2018-ban is Cowboy marad

A 2017-es szezon messze nem úgy sikerült a Dallas Cowboys számára, mint ahogyan azt előzetesen várták, az offense-ben mindenki rendre a tudása alatt teljesített, nehéz jó szájízzel visszagondolni az elmúlt mérkőzésekre. Sok megválaszolatlan kérdés előtt áll a vezetés, nem biztos egyik koordinátor kiléte sem, egyre többen kételkednek Dak vezető szerepében és Bryant is bajban van, ami a fizetését és az ahhoz társuló teljesítményét jelenti. Egy biztos pont viszont maradni fog a csapatban, Jason Witten ugyanis kijelentette, hogy szeretne játszani a 2018-as évadban is, úgy érzi, hogy még 36 évesen is képes lesz arra, hogy elfogadható teljesítményt tegyen le az asztalra.

Vissza fogok térni, ebben mindenki biztos lehet. Szeretem ezt játékot és úgy érzem, hogy tudok még magas szinten teljesíteni. Része akarok maradni ennek a csapatnak, ennek a közösségnek. Vezére akarok lenni a többieknek és harcolni akarok, hogy összejöhessen egy bajnoki cím. Ez az, ami hajtott mindig is, amiért a holnapi napon is, ha felkelek, motivált leszek. Mindent meg fogok tenni a csapat érekében, segíteni fogom a srácokat, minden erőmmel azon leszek, hogy jobbak legyünk.

Érdekes lesz megnézni, hogy a májusban a 36. életévét betöltő tight end milyen formában lesz majd egy év múlva, hiszen az idő vasfoga rendesen megfogta őt is az elmúlt években, ez leginkább a sebességén volt feltűnő. Sokat lassult, de a technikája nem romlott, mindig is megbízható célpont maradt, a felé szálló 65 elkapható labdából 63-at elkapott, csupán két dropot vétett. Blokkolásban is magas szinten teljesített, egész évben mindössze 5 nyomást engedett a 71 snapből. A szezont végül 560 elkapott yarddal és 5 TD-vel záró Witten a Cowboys szenvedő elkapó szekciójának egyik legeredményesebbje volt, ami sokat elárul az offense sikerességéről. A jövőjét tekintve, a csapatnak fontos feladata lesz, hogy megoldja a pótlását, hiszen ő se lesz fiatalabb és gyorsabb, kelleni fog mögé egy biztos pont, aki a jövőben átveszi majd a szerepét, legyen az Rico Gathers vagy esetleg egy másik tehetséges fiatal.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!