Connect with us

Hír

A Bears is kivágott két veteránt

Nem sokkal a Panthers akciói után Ryan Pace is kezébe vette a kaszáját, és lesújtott két játékosának szerződése. Pernell McPhee és Quintin Demps mától tehát szabadon igazolható játékosok lettek.

 

 

Tavaly a Bears nagyon sok olyan játékost igazolt, akikkel rövid távon számoltak, ezt a szerződésük is remekül bizonyítja. Ezek közé tartozott Demps is, aki a Texans secondaryjéből érkezett orvosolni a safety problémákkal küszködő Bears védelmet. Csakhogy arra senki nem számított, hogy Adrian Amos (stílszerűen) felébred téli álmából, és egy elképesztő szezonnal tünteti el a sérülésekkel küszködő Dempst a képletből. Az újonc Eddie Jacksonnal remek párost alkottak, emiatt úgy golndolták, hogy Demps szolgálataira nincs szükségük a továbbiakban. Ugyanez a sors várt McPheere is, aki már csak rotációs passzsiettető volt, de annak elég drága Pace megítélése szerint.

 

A két cuttal $10,33 millióval többel gazdálkodhat majd a közelgő free agency időszakban, és lesz hova elköltenie minden egyes centet. Nem ez volt az első, és várhatóan nem ez volt az utolsó könnyes búcsú szerződéssel rendelkező játékosaiktól, amivel egy kisebb vagyon állhat a csapat rendelkezésére, de ezúttal jobban kell elköltenie a pénzüket Pace-nek.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások