Connect with us

Playbook

A futójáték ideje leáldozott a fociban

Összegyűjtöttünk kilenc olyan pontot, amik megmagyarázzák, vagy jelzik a futójáték és a klasszikus power back, vagyis az elkapni nem tudó futó hanyatlását napjainkban. Sok szó esik arról, hogy a liga egyre inkább passzerős, és ez meglátszik a futók szintjén is, de ez a néhány adat és idősor remélhetőleg szíven üti az ebben eddig kételkedőket is.

 

1) 2008 óta először csökkent a passzolt és futott playek aránya.

 

 

Ráadásul ehhez a jelenséghez hozzátartozik (csakúgy, mint a 2) és 3) pontokhoz is), hogy az idei szezon volt az irányítók szempontjából messze a legsérülésgyakoribb, hiszen magas yardmennyiséget összehozó QB-k hagyták ki a szezon legalább felét. Kizárólag az elvárt és valós passzolt yardok különbségével magyarázható az eltérés fele, és akkor még a megváltozott, futás irányába fordult gameplanek (amivel leveszik a terhet a bénázó cserékről, gondoljunk csak a Green Bayre) hatásait fel sem mértük.

2) 2011 óta először nőtt a futásplayek száma, és még így is a 2013-as szint alatt vagyunk.

 

 

3) 2008-2015 között nőtt a passzolt-futott TD-k aránya.

 

 

 

4) Kevesebb futással is hatékonyabb a liga.

 

forrás: 538.com

 

A narancs sáv a futások arányát mutatja az összes play tekintetében, míg a kék a playenként elért átlagos yardot.

 

5) Teljesen beszakadt a futókra áldozott drafttőke, alig jön ki az első körben RB.

 

A mozgóátlag a simításhoz szükségeltetett.

 

Jimmy Johnson drafttőke táblázatának módosított formája alapján készített grafikon, mely megmutatja, hogy az adott csapatok a teljes drafttőkéjük hány százalékát költötték futókra. Forrás: footballperspective.com

 

Nem véletlenül látjuk ezt a tendenciát. Nem Trent Richardson ijesztette be a csapatokat, hanem a pozíció maga. Az összes pozíció közül az első körösök esetében a futók maradnak a legkisebb eséllyel a kezdőben a karrierjük legalább felében. Vagyis az első körben kihozott futók 58%-a képes első számú futóvá válni. A többi vagy kihullik, vagy egy committee, vagyis több futót használó backfield tagja lesz. Megérte az első kör érte?

 

6) Egyre kevesebb pénzt költenek a csapatok a futókra.

 

 

Költések posztokra a fizetési sapka százalékában.

 

 

Minden pozíció 16 legmagasabban fizetett játékosának átlaga.

 

Az inflációval és a fizetési sapka növekedésével korrigálva Clinton Portis 2004-es bombaszerződése ma évi közel $17 milliót érne, LaDainian Tomlinson $16.5 milliót, Priest Holmes egy évvel korábban pedig annyit kapott, ami ma $15 millió felett lenne. Ehhez képest ma sehol nincsenek a legjobban fizetett RB-k, akik közül még $6 millió fölé is alig férnek be páran. Devonta Freeman $8.125 milliója akkoriban $3,7-5,7 millió között lett volna. Marion Barber is többet kapott ennél Dallasban, pedig egyszer sem futott 1000 yard felett, általánosságban véve ez az összeg a “néhány évig kezdő, de teljesen jellegtelen” futók pénze volt tíz-tizenöt éve.

 

7) Eltűntek a nagy terhelésű futók, megjelentek a committee-k.

2016-ban 7 olyan futó volt, aki a csapata O-snapjeinek 60%-án fenn volt legalább. Alig van már 300+-os futó, de még a 250+ is zuhan folyamatosan. 2006-ban 10 300+-os volt (sőt Larry Johnson 416), az elmúlt öt évben összesen volt 7. Nagyobb mértékben esnek a carryk, mint a futásplayek, ez nyilvánvalóan a committee-kkel van kapcsolatban.

 

 

8) A mai NFL-ben a passzjáték dönti el a játékot, nem a futás.

A modern ligában nem érdekes, hogy futsz. Az a fontos, hogy passzolsz. Egy középszintű, akár átlag alatti futójáték bőven elég ahhoz, hogy bárkit felzabálj, ha mellé ligaelit passzjátékod van. 2017-es és 1977-es passz- és futásstatisztikákat gyűjtöttünk össze, és korreláltattuk őket az adott évi győzelmek számával. Ezzel megláttuk azt, hogy minek van ráhatása a győzelmekre. Minél erősebb a korreláció, annál jobban magyarázza a győzelmek számát az adott mutató.

 

1977-es alapszakasz

 

2017-es alapszakasz

 

Már 1977-ben is a passzjáték dominált hatékonysági szemszögből, de itt még három futásmutató is be tudott kerülni a legfontosabbak közé. A 2017-es állapotok alapján azonban ezt már nem lehet elmondani. A futójátéknak egész egyszerűen egyre kevesebb a hozzáadott értéke, és már rég átlépte azt a szintet, hogy nélküle is el lehessen boldogulni. A liga idei négy darab 13 győzelmes csapata a passzmutatókban legrosszabb esetben Top 10 volt. Futásmutatókban átlag alatti, de összességében átlagos.

Hasonló a helyzet a play-action passzokkal is. A PA playek hatékonysága (amely a legtöbb csapatnál erőteljesen jobb, mint a “sima” playeké) egyáltalán nem függ attól, hogy milyen a csapat futójátéka, vagy hogy milyen arányban töltik meg a boxot nyolc vagy több védővel.

Ideje leszámolni az idejétmúlt hülyeségekkel, mint hogy a passzjátékot jó futással kell előkészíteni, vagy hogy a play action a jól futó csapatoknál működik igazán. Ezek a tévedések teljesen beleivódtak az agyakba, és akár több generációváltás is szükséges hozzá, hogy végre ne tényszerűen nem igaz dolgokat hajtogassanak a kommentátorok, edzők, és szurkolók.

 

9) Egyre nagyobb arányban mennek a futókhoz az elkapott yardok, csak nem úgy, ahogy várnánk.

(A számok nem tűpontosak, a kisyardos játékosok pozícióit sokszor nem tartják rendben, és nem egyértelműek. Nagy változást nem jelentenének, a leginkább zavaros évben is száz-kétszáz yard lenne az eltérés legfeljebb.)

A pass-catching back, vagyis a passzelkapó futók szerepe vitathatatlan. Azonban ahogy az alábbi ábrán is látjuk, nem kapnak el több yardot arányaiban, ráadásul megnéztünk pár mutatót még 1997-ig visszamenőleg az egy szezonban legalább 50 elkapott labdával rendelkezőknél.

 

 

Elkapott yard/RB? Stagnál.

Yard/elkapás? Stagnál.

RB-k elkapott yardjai a liga összes passzolt yardjából? Teljesen leköveti az RB-k számát.

Akkor mi a fészkes fenéről beszél az összes okostojás, hogy itt a passzelkapó futók korszaka, amikor senki nem tudja Marshall Faulk szintjét sem megütni?

A csapatokon belüli erőviszonyok. 1997 óta három alkalom volt, hogy egy csapatban egy futó szerezte volna a legtöbb elkapott yardot. Ebből a háromból mindegyik 2013-ban vagy utána született. Jamaal Charles 2013, Danny Woodhead 2015, Duke Johnson 2017. Mi volt a közös bennük? Hogy egyik csapatban sem volt életképes elkapó, akit terhelni lehetett volna. Charles 693 yarddal egy olyan Chiefsben állt az élre, ahol amúgy Dwayne Bowe és Donnie Avery voltak a WR1 és WR2. Emlékeztek még rájuk? Woodhead az addigra egyeduralkodó Keenan Allen 8 meccs / 725 yardja után profitált Allen és kb. az egész WR-corps sérüléseiből, így Riversszel a kormány mögött is elég volt 755 yard a házibajnokság trónjához. Hasonló a helyzete Duke Johnsonnak, aki idén a liga egyik legalulértékeltebb játékosaként az egyetlen megbízható célpontja volt Kizernek. 693 elkapott yarddal toronymagasan állt a többiek felett, és egy jobb meccs hiányzott neki attól, hogy kétszer annyit szerezzen, mint a második Seth DeValve. Az elmúlt néhány évben rajtuk kívül pedig hárman is nagyon közel kerültek ahhoz, hogy a csapatukban átvegyék a WR1 szerepét. Ilyen volt McCaffrey, McCoy, Gurley. Ki volt náluk korábban ilyen közel a csúcshoz? Faulk – 1999-ben.

Az erőviszonyok mellett fontos figyelembe venni azt is, hogy soha nem látott mértékben futnak útvonalakat a futók, idén például az elkapók útvonalainak 3.2%-nak megfelelő mennyiséget. Ez a mutató tavaly még 2.4% volt csak, 2007-ben pedig 0.2%.

 

Összefoglalás

Az emberek a lehető legrosszabb következtetéseket vonják le Zeke-ből, Gurley-ből, és Fournette-ből.

Elliott egy amúgy is jó futójátékhoz hozott erősödést, ami még szenvedve is a ligaátlag felett volt. De miért szenvedtek? Tyron Smith hiánya, nem pedig Zeke eltiltása miatt. Elliott nem teljesít jobban, mint egy UDFA és egy hatodik körös futó, pedig helyette akár Jalen Ramsey is jöhetett volna Dallasba…

Gurley csodás, páratlan szezont tudhat maga mögött…miután teljesen átalakították az edzői stábot, a csapatot, a gameplant, és a képességeinek használatát. Csupán ez kellett ahhoz, hogy az 1/10-es futó úgy játsszon, mint egy 1/10-es. De akkor ez nem az értékes helyen hozott futók ellen szól mégis?

Fournette konkrétan rosszabbul teljesített, mint a futótársai, és még csak a féktelen terhelhetőséget sem hozhatjuk fel mellette, mint a többiek mellett, hiszen három meccset ki is hagyott egy bokasérülés miatt, ami jó eséllyel a karrierjét is hátráltatni fogja. Apró érdekesség, hogy a kihagyott meccseken a Jaguars átlagban 27 pontot vert az ellenfélre, míg a többin 6 pontot. Persze ez nem mind Fournette miatt van, pont gyengébb ellenfeleket kaptak, de megfigyelve azt, hogy Bortles nagyot ment idén, és leszögezve a korábban is bemutatott tényeket, miszerint a passznak és a futásnak semmilyen köze nincs egymáshoz, látható a következtetés: a Jaguars jelentős lépéseket tett a passzjáték fejlesztéséért (emberanyagban, gameplanben és coachingban), és megtanulta levédekezni a passzt. Ez számít 2017-ben.

A helyzet a következő a látottak alapján:

  1. Csökken a futások száma és aránya.
  2. A liga egyre hatékonyabb, a futások pedig nem sokat tesznek már hozzá a játékhoz.
  3. A csapatok egyre inkább feláldozhatóként tekintenek a futókra.

Ebben a közegben jelent meg egy olyan játékosi réteg, akik atletikusságuknál fogva képesek fellépni, ha szükség van rájuk. De miért kell fellépni? Gyenge elkapói gárda? Sérülések? Újfajta gameplan? A passzelkapó futók elszórt megjelenése térben, és egyre gyakoribb megjelenése időben arra enged következtetni, hogy önmagában sérülésekkel nem lehet magyarázni a szerepüket. Egy tendenciát kell keresni, ami ugyan önmagában befolyásolható sérülésekkel, vagy elkapói minőséggel, de mindenképp egy trend szolgáltatja az alapját. A közeljövőben megvizsgáljuk hipotézisként az elit elkapók hanyatlását az elmúlt években, megpróbáljuk feltárni ennek okait, és egyáltalán az igazságát. Később az irányítósérüléseket vesszük górcső alá, hogy lássuk azt is: mennyiben hathatott a kevesebb elit QB a gameplanekre.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások