Két évet töltött a 29 éves running back, Chris Ivory a Jacksonville Jaguars csapatában, ma pedig kivágták onnan. A New York Jetsből hozta el a csapat 2015-ben, miután Ivory egy 1,070 yardos szezont tudott összehozni, azonban hihetetlenül leromlott a teljesítménye abban a két évben, mikor a Jagsnél volt. Ez idő alatt kiesett a kezdők közül, ráadásul az egyik évben 439, a másikban pedig 382 yardot tudott szerezni, így érthető, hogy miért is szabadultak meg tőle. Kevesebb, mint négy yardot átlagolt futásonként, ami pedig nagyon kevés ahhoz, hogy bent maradjon, bármelyik csapatról is legyen szó.
Maradása már csak azért is a levegőben lógott, mert a pocsék számai ellenere majd’ $7 milliós cap hitje volt, kivágásával pedig ennek a fele szabadult fel a fizetesi keretben.
Most tehát szabadügynökként nézhet új csapat után, ami pedig ilyen számok mellett nem lesz könnyű. 30 éves lesz márciusban, tehát olyan franchise-t kell keresnie, amelyiknek egy veterán futóra van szüksége, de nem várhat majd nagy pénzt, már ha sikerül valahova bejutnia.

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő