Connect with us

Hír

A Vikings is játékban lesz Cousinsért

Eddig igazából csak spekulálni tudtuk arról, hogy a Vikings vajon versenybe akar-e szállni Kirk Cousins játékjogaiért. Legtöbbször arra az álláspontra jutottunk, hogy nem akarnak majd és inkább megtartják a három lejáró szerződésű irányítójuk egyikét (vagy kettőt is akár). Most viszont több forrásból is azt lehet hallani, hogy komoly versenyzők lesznek a Redskinstől távozó irányító játékjogáért.

 

Először Gil Brandt írta ki twitterre, hogy ha fogadnia kellene, akkor a Vikingsra tenne, hiszen megvan a kölcsönös érdeklődés a felek közt. Cousinsról már hallottuk korábban, hogy legszívesebben a Vikingsba menne, ami nem is meglepő, hiszen a potenciális kérők közül itt van a legnagyobb esély egy Super Bowlra. A Vikings oldaláról viszont eddig még nem hallhattunk sokat.

 

 

Aztán Ian Rapoport és Mike Garofolo is arról számolt be, hogy nagyon komolyan terveznek a Vikingsnál rárepülni Cousinsra és komoly tényezők lesznek a licitháborúban – feltehetőleg nekik kevesebb pénz is elég lehet a Super Bowl reményében. Charles Robinson is azt írta, hogy valóban komoly az érdeklődés és hogy feltehetőleg a pénzről fog szólni ez az egész. Ugyanez igaz a Broncosra is, de könnyen lehet, hogy egyedül a Jets hajlandó a végletekig is elmenni pénzügyileg Cousins leigazolása kapcsán.

 

A ma kezdődő Scouting Combine arról is híres a draftra jelentkező egyetemisták felmérése mellett, hogy itt aztán mindenki beszél mindenkivel, tárgyalások folynak a csapatok közt esetleges cserékről és az ügynökök is gyakran beszélnek a csapatok képviselőivel – még ha nem is lenne szabad. Számíthatunk arra tehát, hogy a hétvégén ránk zuhan egy információ- és pletykacunami a szabaddá váló játékosokról és akár drafttal kapcsolatos cserékről is.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!