Odell Beckham volt az egyike a sok sztárjátékosnak, akinek ki kellett hagynia a 2017-es szezon nagy részét. Beckham bokája az előszezonban sérült meg, majd az alapszakaszban tört el, így joggal vetődhet fel a szurkolókban az a kérés Beckham felé, hogy inkább hagyja ki a teljes előszezont és ne kockáztassa testi épségét feleslegesen. A Giants elkapója pedig egyet is ért ezzel – nagyjából.
Twitteren irányult OBJ felé a kérés: “Nulla előszezon snapet, kérlek”. Beckham pedig válaszolt is, mindössze egyetlen karakterrel: “0”. Aztán persze mikor kicsit nagyobb felhajtást kapott a történet, egyből visszakozott a klasszis WR:
Az emberek túl komolyan vesznek dolgokat néha… gyorsan megírnak egy sztorit, de hát bármit egy pár lájkért ebben a világban. LOL nagyon szomorú világban élünk. Vajon bármikor is meg fog változni!?
Tavaly Beckham kihagyta a nem kötelező edzéseket a Giantsnél és ha idén nem kap új szerződést, az is lehet, hogy az edzőtábort is kihagyja majd. OBJ az újonc szerződése ötödik, utolsó évébe lép és minden bizonnyal a legjobban fizetett elkapó lesz a ligában, amint megkapja ezt új kontraktusát – a kérdés már csak az, hogy mikor kerít erre sort Dave Gettleman és a Giants (ha egyáltalán).

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem