Jimmy Garoppolo lett minden idők legjobban fizetett játékosa (éves átlag alapján, még körülbelül egy hónapon át), mikor a 49ers megjutalmazta egy 5 éves, $137,5 milliós szerződéssel. A szerződés részleteiről remélhetőleg még a hétvégén írunk hosszabban, most viszont nézzük meg azt, hogy ez mennyit is jelent Garoppolo szemszögéből az eddig az NFL-ben felmutatott statisztikái alapján.
Ez leginkább azért érdekes (vagy vicces), mert nagyon kicsi minta alapján kapott egetrengető szerződést a korábbi Patriots-játékos, így kimagasló átlagok jönnek ki:
- Kezdő mérkőzésenként (7): $19,6 millió
- Passzkísérletenként (272): $505,5 ezer
- Sikeres passzonként (183): $751,4 ezer
- Passzolt yardonkét (2250): $61,1 ezer
- Touchdownonként (12): $11,46 millió
- Interceptionönként (5): $27,5 millió
- Elszenvedett sackenként (16): $8,6 millió
- Futott yardonként (21): $6,5 millió
- Elkapásonként (2): $68,6 millió
Természetesen a 49ers nem azért fizeti Garoppolót, amit eddig letett az asztalra (illetve részben azért is), hanem amit még le fog tenni számukra. És ez alapvetően így műküdik az NFL-ben, hiszen például egy kiöregedő játékost sem azért fizetsz, amit az utóbbi 10-15 évben művelt, hanem azért, amire még az elkövetkezőkben képes lehet. Garoppolo pedig egyértelműen sokra hivatott, minden megvan benne, ami egy franchise elvezetéséhez szükséges: a focitudása mellett a vezetői képességei, a mentalitása is.

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Hali!
2 kerdes: mennyi penze marad a 9ersnek, es hallani-e valami pletykat kiket szeretnenek szerzodtetni a szabadugynok piacrol? Koszi a valaszt
Go 49ers
Mivel 1. évben elég sokat fog kapni, talán 37 millióval terheli majd a sapkát így vele és Cassius Marsh szerződésével együtt olyan 70millió van a jövőévi sapkában, reméljük okosan használják ki :D
okosan lett ez a szerződés azért szerintem összerakva, de annyira azért nem értek hozzá :/
OTC alapján 77 milliónál vannak most.
Pletykát nem nagyon olvastam (még korai erre talán), de igazából bárkire rámehetnek és esélyesek is lehetnek, szerintem inkább őket választja bárki, mint a Brownst vagy a Jetset.
Allen Robinson például, ha nem tageli a Jags. Vagy Bell, ha nem marad a Steelersnél. Simán célpontok lehetnek.
Én írom majd az FA kitekintőjükek (legalább egy hét múlva jön ki, de inkább másfél), ott majd hosszabban is írok a helyzetről :)