A Hall of Famer irányító, Brett Favre még akkor húzta le karrierjét, amikor az NFL nem igazán foglalkozott az agyrázkódásokkal és azok hosszú távú hatásaival. Ez azt jelenti, hogy a Packers legendája is azon több ezer korábbi játékos közé tartozik, akik félnek attól, mit hozhat a jövő.
Úgy élek, ahogy szeretnék – legalábbis jelenleg. Aktív vagyok… de a holnap már lehet, hogy teljesen mást hoz. Holnap talán nem emlékszem majd arra, ki is vagyok, talán nem fogom tudni, hol lakok és ez a legfélelmetesebb dolog számunkra, korábbi focisták számára.
A fenti téma akkor merült fel, mikor arról kérdezték Favre-ot, hogy biztatná-e unokáit – konkrétabban legidősebb, nyolcéves unokáját – arra, hogy focizzanak.
Nem fogom biztatni, hogy focizzon. Nem mondom, hogy elriasztanám, de félnék minden egyes alkalommal, amikor szerelik, mert tudom, hogy mi a tét.
Kardinális kérdés ez a korábbi és jelenlegi játékosoknál, hiszen tudva és testközelből átélve az ütéseket, kockázatokat, sokan ódzkodnak attól, hogy gyereküket focira neveljék és bátorítsák őket arra, hogy ilyen karriert fussanak be. Hiszen nincs olyan ember jelenleg, aki pontosan tudná, hogy mi fog történni vele, ha focira adja a fejét.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- bjeela on A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
- Hurrá Torpedó on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
Több millió mélyszegénységben, gettóban élő amerikai fiatalnak a sport az egyetlen kitörési lehetőség, aki nem elég magas kosarasnak vagy nem elég ügyes az ütővel, az elmegy focizni. Én attól nem félnék hogy elfogy az utánpótlás. Ennek ellenére ideje volt ezzel a problémával nyíltan is foglalkozni, örülök hogy ez irányban (is) változik az NFL hivatalos álláspontja.
Vitatkoznék! Amerikában a foci a SPORT! Ezért pont fordítva van. Aki nem elég jó ahhoz, hogy focizzon, az megpróbál elmenni kosarasnak, jégkorongozni vagy ütögetni a baseball-ba. Illetve a kosárban és a hokiban van némi faji alapon történő kiválasztódás is, de ez messzire vezetne.
meg mondjuk az, hogy a hokihoz kell az alsóhangon százezres felszerelés, a kosárhoz meg semmi, így nem mindegy, hogy ki milyen hátterű családból jön.
Ez nem magyarázza meg azt, hogy miért nem kosaraznak a fehérek (USA-ban, nem Európában) . :D Azért biztosan élnek fehérek is szegénységben Amerikában. Másrészt vannak jómódú feketék is szép számmal most már az országban, akik valami okból mégsem hokiznak, és ennek az ő esetükben aligha a pénz az oka. Mondom én, hogy messzire vezetne ez.:)
Így van. Népszerű a baseball is de azért nem egy kaliber szerintem az NFL-el. Jóval népszerűbb, “Amerika sportja” igazából.
Én arról az időről beszélek ami be fog következni IMHO, mégpedig feketén-fehéren (hehe) ki fog derülni hogy az ütközéseknek súlyosan káros hatásai vannak az agyra, előbb-utóbb a szülők tiltani fogják, de a 21 éves sihederek is inkább a kosár (sokkal több pénz már most is) vagy a baseball, esetleg jégkorong felé fognak inkább menni hisz ott fel sem merül az hogy 40 évesen azt se fogod tudni hogy hol laksz. Kivéve ugye azok akiknek más esélye nincs a kitörésre. Szerintem ez max 5 éven belül itt lesz.
A nézettséget viszont erősen visszavetheti 10-20-30 év múlva, ha a most sok szülő – a sérülésektől való félelmében – másik sportra beszéli rá a gyereket. Főleg a középosztályban, tehát a hirdetők szempontjából legfontosabb rétegben.
Ha nem tesz érte valamit az NFL, értem itt az alapoktól való újjáépítését a sportnak (már a gyerekeknél a megfelelő tájékoztatás, oktatás, mentalitásváltás=nem arra megyünk hogy a másikat kiüssük, stb.) illetve a minél hatékonyabb védelem felé történő elmozdulást (szabálymódosítások, több pénz a kutatásokba, sérült sportoló támogatása, stb) akkor nagyon max 10 év múlva a focit még a jégkorong is beelőzi, legalábbis amcsiban.
Hát ez szíven ütött. Brett Favre-nak nyolcéves unokája van. A kép alapján persze nincs ebben semmi különös, na de akkor is.