Connect with us

Hír

Fostert már megint letartóztatták

A San Francisco 49ers fiatal linebackerét, Reuben Fostert családon belüli erőszak, fenyegetések és gépfegyver birtoklásának gyanújával tartóztatták le tegnap éjjel, majd 75 ezer dollár óvadék ellenében engedték el. Nem ez az első eset ebben a holtszezonban Fosternél, január elején Alabamában kapták el marihuána-birtoklás miatt.

 

 

Foster ugyan top10 tehetségnek számított a tavalyi drafton, végül csak a 31. helyen kelt el. Sokan a sérüléseit gondolták indoknak, azonban egyértelmű, hogy a pályán kívüli dolgai is közrejátszottak a csúszásában. Tavaly februárban hazaküldték a Combine-ról, miután egyrészt higított vizeletmintát adott le (amit az NFL egy megbukott drogtesztként tart számon), másrészt összeszólalkozott egy orvossal is. Ezen felül Foster is a problémás alabamai játékosok közé tartozott, akik a Crimson Tide-nál szinte egy burokban éltek, mindig fogták a kezüket és kisegítették őket a bajban.

 

Volt olyan játékosmegfigyelő, aki azt mondta, hogy inkább ösztönös, mintsem okos játékos, ami a pályán is problémákat okozhat az NFL-re való átállásban, de a pályán kívül mindeközben Trent Richardsonhoz hasonlította a fiatal linebackert és azt tanácsolta a csapatának, hogy egy olyan környezetet alakítsanak ki körülötte, mint amilyet Dez Bryant kapott Dallasban, tehát próbálják óvni a balhéktól a pályán kívül. Egyelőre úgy tűnik, ezt a tanácsot vagy nem kapta meg, vagy nem fogadta meg a 49ers csapata.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!