Connect with us

Playbook

Mi van veled, NFL?!

Az NFL egy dinamikusan változó liga, ahol évről évre sok újdonság, furcsaságnak tűnő dolog üti fel a fejét. A 2017-es szezon is tökéletesen bebizonyította, hogy nincsen állandóság, olyan dolgokat tapasztaltunk egyre többször, amikhez korábban egyáltalán nem voltunk hozzászokva. De mégis mik azok a dolgok, amik az újdonságokat szülik? Lássuk csak!

Nagyobb termetű slot elkapók

Ahogy változik az NFL, úgy üti fel a fejét egyre több érdekes tendencia, kisebb-nagyobb változás, mely rendszerint az offense oldaláról szokott először megtörténni. Az tudjuk, hogy a foci úgy működik, mint a sakk: a támadók lépnek egyet, amit a védelemnek le kell reagálnia. Ez ebben az esetben sincs másként, hiszen ahogy egyre több nagyobb termetű – és természetesen átlagon felüli tehetségű – slot elkapó kerül a rendszerbe, úgy kell a védelemnek is alkalmazkodnia ehhez. A nagyobb méretű alatt a 6’0-nál magasabb (>183 cm) elkapókat értelmezek, akik levédekezése már nagyobb kihívást jelent egy átlagos nickelback számára. Ha megnézzük, kik vannak a legsikeresebb slot receiverek között, akkor láthatjuk, hogy a legtöbb statisztikában (elkapások száma, elkapott yardok, elkapott TD-k, YPPR – yards per route run) olyan játékosok vannak, mint Thielen, Fitzgerald, JuJu, Agholor, Kupp vagy éppen Keenan Allen. Ezek az elkapók rendre 6’0 felett vannak és testtömegük is 205-210 font (93-95 kg) körül mozog. Beállításuk az Y-elkapó pozíciójába igazán nagy kihívást jelent a védelmeknek, akiknek úgy kell kialakítani a sémájukat és emberállományukat, hogy 60 percen keresztül tudjanak alkalmazkodni ahhoz, hogy egy méretesebb WR támadja majd a pálya belső részeit.

Kisebb termetű szélső elkapók

Ahogy a slot elkapók “megnőttek”, úgy jöttek a fürgébb, de a széleken is tökéletesen alkalmazható kisebb termetű receiverek. Mára az NFL úgy van kialakítva, hogy nem csak a hatalmas termeteddel fogsz tudni boldogulni a széleken, sokkal inkább úgy, hogy gyors és agilis játékosok kerülnek a számokon kívülre, akik technikából tudják megoldani a feladatukat. Persze, egy tipikus X-elkapó legyen minimum 6’3-6’4 magas (192-195 cm) és 225-230 font (102-104 kg), hogy fizikálisan lehetetlen legyen levédekezni, ez lenne az ideális, de nem minden évben jön ki olyan freak, mint Green, Jones vagy Michael Thomas. Ellenben sok olyan kisebb termetű (5’10-5’11 magas és kevesebb, mint 200 fontos) elkapó jön ki az egyetemekről, akik technikailag magasan képzettek, tehetségesek és meg tudnak élni a széleken. Gondoljunk csak a AB-re, akit a legjobb elkapónak is tekinthetünk a ligában, de ott van Diggs is (na meg ugye a sérült OBJ), aki szintén az NFL egyik legjobb szélső elkapójává nőtte ki magát. Mellettük említhetjük Cookst vagy éppen Hillt is, akik leginkább a sebességüknek köszönhetően tudnak halálos fegyverekké válni, főleg go route-okon. És ha már a sebességnél tartunk, a távolugrásban is jeleskedő Marquise Goodwin is egészen jól vette fel azt a szerepet a széleken, amit Kyle Shannahan szánt neki. Tehát nem minden a hatalmas termet, sok csapat mutat kiváló példát a többieknek, hogy nem csak a berögződött dogmákat kell elfogadni. Akik pedig így tesznek, nagyon sikeresek lesznek.

Kisebb termetű futók

A modern kori futók életére óriási kihatással van a passzjáték, amit számos esetben megfigyelhetünk a pályákon is. Vegyük alapul a kritikus harmadik és negyedik downos szituációkat, ahol létfontosságú a láncok mozgatása. Egy 4-5+ yardos helyzetben nem feltétlenül szerencsés futni, de ahhoz, hogy a védelmet össze tudd zavarni, nem árt, ha van egy olyan futód, akit nyugodt szívvel bevethetsz a passzok során is. Akár a backfieldről kimozogva, akár a vonalra felállva, mismatchet jelenhet a linebackereknek és safetyknek. Ez óriási fegyver, láthattuk, hogy milyen jól sikerült ebben a szerepkörben tündökölnie az egészséges Chris Thompsonnak és Theo Riddicknek, akik ugyan nem prototípus running backeknek számítanak, mégis halálos fegyverek lehetnek – ha jól alkalmazzák őket. Ide sorolhatjuk még Tarik Cohent is, aki a Bears jolly jokere lehet majd jövőre egy sokkal kreatívabb offense-ben. Többek között ennek is köszönhette azt Chistian McCaffrey, hogy olyan magasan választotta ki a Panthers. Ő sem az a tipikus tackle-ök között erőből futó back, de van olyannak skilljei, amelyek ennél többet érnek: tökéletesen futja az útvonalakat és nagyon finom kezei vannak. Ezen az úton elindulva, nem feltétlenül kell egy olyan running back, aki úgy viselkedik a pályán, mint egy kamion, olyan futó kell, aki többélű fegyver, a formációkban mozgatva meg tudja zavarni a védelmet, kiszámíthatatlan fegyver tud lenni.

Kisebb termetű linebackerek

Ahogy említettem, a támadó pozíciókban bekövetkezett változásokat a védelmeknek is le kellett reagálniuk. Ahogy tolódott el minden a passzjáték felé, úgy kellett a sémákat és a játékosállományokat ehhez igazítani. Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb lépése az olyan linebackerek alkalmazása, akik átlagon felüli atletikus képességekkel rendelkeznek és meg tudják állni a helyüket coverage-ben is. Ez azért fontos mert nem csak a futást kell azonnal megállítani, hanem a tight endek és a backfieldről kimozgó futók ellen is gyorsan kell fellépniük. A lényeg a sebességen és az atletikusságon van, nem pedig a méreteken. Már nem kellenek olyan linebackerek, akik 6’3-6’5 magasak és 245-255 font nehezek, hiszen ők nem tudnak olyan könnyen mozogni oldalvonaltól oldalvonalig, mint mondjuk egy Deion Jones, aki mindössze 6’1 magas és ~225 font. A modern érában olyan linebackerek kellenek, mint ő, aki hihetetlen atletikus, nagyon jó a closing speedje és coverage-ban is elit teljesítményt tud hozni akár tight endek, akár futók ellen. De nem csak Jonest kell megemlíteni az “új NFL” által leginkább kedvelt linebackerei között, hanem Eric Kendrickst, Myles Jacket vagy éppen a veterán Sean Lee-t és az idén parádés szezont záró Bobby Wagnert is. Rájuk mind igaz, hogy nem valami “túlméretezettek” a posztjukhoz képest, mégis elit szinten dolgoznak. A jövő tehát ilyen tehetségeket vár, ilyen típusú linebackerek fognak jönni, látni és győzni.

Nem csak egy elit tackle kell már

Napjaink NFL-je a passzjáték és az irányítók körül forog, akiket értelemszerűen megfelelő védelemben kell részesíteni. Ezért is van, hogy egy elit offensive tackle prospect akár már 1/1-en is kimehet, hiszen legalább olyan fontosak, mint egy quarterback. De a falnak két széle van, nem csak egy vakoldali tackle kell, aki átlagon felüli teljesítményt tud hozni passz- és futásblokkolásban, a jobb szélre is legalább annyira kell már egy elit OT, mint a balra. Gondoljunk csak bele, hogy mi a helyzet akkor, ha a Bosa-Ingram páros ellen kell megoldani a zseb tisztán tartását. Vagy mi van olyankor, ha olyan edge rusherek állnak fel a védőfal bal oldalán, mint Miller, Lawrence, Campbell vagy éppen Jordan? Ők olyan passzsiettetők, akik 60-65-70 alkalommal helyeztek nyomást az irányítóra a támadófal jobb szélét támadva. Ezek brutális, elit számok, amikre fel kell készülni, ha sikeres passzjátékot akar véghez vinni a támadócsapat. Tehát ha valaki nagyobb pénzt ad az FA-piacon egy jobb oldali tackle-nek, vagy magasan draftol egyet, akkor abban bőven van ráció, sőt, két elit tackle kell, hogy sikeresen megélhess. Ugye, Lane Johnson?! Nem igaz, Ryan Ramczyk?!

College/high school sémák, koncepciók

Az NFL eredője a college fociban rejlik, a college focié pedig a középiskolásban. Ez picit le van egyszerűsítve, de rengeteg dolgot vett át a profi liga az alsóbb szintektől. Ez egy normális folyamat, mindig meg kell tudni újulni, hogy sikeres lehess, emlékezzünk csak vissza a read option vagy korábban a wild cat szárnybontogatásaira. Ha nem is ilyen “radikális” koncepciók, sémák kezdenek el meghonosulni az NFL-ben, de aki elégszer néz egyetemi focit, az észrevehet számos átemelt játékot, drive-felépítést vagy akár egy egész gameplant is. Az új NFL számos olyan kreatív játékot honosított meg, ami nagyon népszerű lett, gyorsan lehetett vele nagy játékokat szállítani, melynek köszönhetően hétről hétre épült be az egyes playbookokba. Láthattuk, hogy az első héten a Chiefs gyakorlatilag rendre olyan játékokat futtatott, amivel korában alig találkozhattunk a profi ligában. Meg is lett az eredménye, Matt Nagy újításai annyira meglepték Belichickéket, hogy nem tudták lereagálni a történteket, hatalmas pofonba szaladtak bele. De nem csak Nagy zsenijét kell kiemelni, a Pederson-Reich páros is mélyre ásott a playbook kialakításánál, több olyan RPO és egyéb option játékokat (speed option, shovel option, multi-read option, stb.) hoztak, amik középiskolás szinten örvendenek óriási népszerűségnek, de McVay és Lil Shanny is tökéletesen ültette át a csapatába az Air Raid offense bizonyos játékait.

És a legfontosabb: coaching

Láttuk idén mit művelt az egész NFL-lel a Philadelphia Eagles, ugye? Elveszítették Jason Peterst, Jordan Hickst, Darren Sprolest, valamint a sokáig MVP-esélyes Carson Wentzet, és mindezek ellenére megnyerték a Super Bowl. Hogy lehetséges ez? Ennyi kulcsember (köztük a két legfontosabb pozícióval) elveszítését nem engedheti meg egyik csapat sem, gondolhatnánk. A Philly viszont úgy oldotta meg ezt a feladatot, hogy konkrétan egy percig nem vették le a lábukat a gázpedálról. Olyan fantasztikusan jól működő sémát hozott Pederson, Reich és Schwartz, ami az utolsó pillanatig stabilan állt, és úgy meneteltek végig a playoffban (is), hogy alig játszottak hátrányban. Egy lépéssel mindig az ellenfelek előtt voltak, olyan játékrendszert hoztak, ami biztosította a kényelmi helyzetüket. A fiatal főedző és a két rutinos koordinátor mindent megtett, hogy a kiesők hiánya ne legyen érezhető. Még akkor sem, amikor a kulcsfigurának hitt Wentz is kidőlt, amikor mindenki azt hitte, hogy itt a vége. A tökéletes gamplanek, a jókor hívott merész, formaújító játékok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy trónra ülhetett az Eagles. Ez az edzői stáb ütötte be az utolsó szöget azoknak a koporsójába, akik a sérültekre meg egyéb külső nehézségekre hivatkoznak. Nem, nincs ilyen, egy jó stáb mindent le tud küzdeni, még akkor is, ha a cserék (pl. Vaitai vagy Foles) nem elit játékosok. Ezt kell szem előtt tartani akkor, ha a sérültekkel takarózik egy csapat. Persze, vannak pótolhatatlan emberek (pl. Rodgers), de az ilyen játékosok aránya elenyésző. A rendszernek nem kellene függnie a játékostól, hanem igazodnia kellene a bekövetkezett változásokhoz. Ez az, ami igazán naggyá tud tenni egy stábot, ami miatt Super Bowlt nyerhetett az Eagles és nem úgy járt, mint mondjuk 2015-ben a Cowboys, akik nem tudtak együtt élni Romo hiányával. Tehát ha a modern kori NFL-ben valaki ilyen körülmények között tud bajnoknak lenni, az mindenképp iránymutató lehet más csapatok számára is.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások