Connect with us

Szabadügynök

Nem sok dolga lesz Dimitroffnak és Quinn-nek – Falcons FA-kitekintő

A Falcons ugyan elbukott az underdogok ellen, de utólag látjuk, hogy ők kaptak ki a legkisebb különbséggel a későbbi győztestől. Építeni pedig nem csak erre, de arra is lehet, hogy a csapat magja adott, igazából nagyon kevés folt van a rendszerben. Nem sok dolga lesz tehát a front office-nak, de egy-két váratlan húzás benne lehet a következő időszakban.

 

Dimitroff megelőzte a bajt és az időt, így a csapat fontos játékosainak már mind szerződés van a kezében. Így nem csak a lejáró szerződésű szabadügynök, de a pénz is elfogyott, a Falcons free agency időszaka tehát csendes lehet. Valamivel kevesebb, mint 15 millió dollár van a kasszában, de a nagyobb baj, hogy ezt túlságosan nem is lehet duzzasztani.

 

 

A Falcons szerződéseinek nagy része nagyon okosan van megkötve, egyetlen olyan játékost sem tudok mondani, aki kiugróan sokat keresne a teljesítményéhez képest és ki lehetne vágni. Egyedül Mohamed Sanu keres talán többet a kelleténél, de ha megfelelően használják, akkor törleszti az árát. Vele talán egy szerződésmódosításról érdemes lenne tárgyalni, de minőségi elkapók hiányában nem túl jó az alkupozíciója a csapatnak. Én talán Derrick Shelby és Brooks Reed kivágásán gondolkodnék el, de ha nem akarnak nagy szerződéseket kötni idén, akkor őket is békén lehet hagyni. Velük egyébként fejenként 3,5 millió dollár körüli összeg szabadulna, tehát körülbelül 20-25 millió dollárig lehet növelni a keretet reálisan. A többiek kisebb nevű és szerződésű játékosok, így elenyésző lenne elengedésüknek a hatása is.

 

Pénz tehát nincs sok, de lejáró szerződésű szabadügynök sem. A fontos kezdők közül mindössze Dontari Poe, Adrian Clayborn és Matt Bryant lesz szabadügynök, illetve Ricardo Allen korlátozott jogú szabadügynök. A legkritikusabb Allen megtartása kellene, hogy legyen, Neallel kiegészülve az egyik legjobb safety duót alkotják a ligában. Dimitroff nem szokott olyan hibát elkövetni, hogy futni hagyja egy ilyen szintű játékosát, ezért én egy hosszú távú szerződést vizionálok. Allen bár az egyik legjobb coverage safety, mégsem olyan felkapott név, ennek megfelelően szerintem szerződése sem fog elszállni túlságosan. Mellette a kicker, Bryant helyzete az érdekes, a veterán játékos nagyon megbízható rúgó a ligában, az NFC kiegyenlített viszonyai mellett ő is aranyat ér.

 

 

A többieket szerintem el lehet engedni, ha sokat kérnek. Poe megtartására én nem fogadnék, hatalmas a pénzigénye, a teljesítménye pedig már csak erős közepes. A sérülékenysége pedig egyre figyelmeztetőbb jel a csapatoknak. Clayborn pedig hozott egy gigameccset, de elvesztése nem jár akkora visszaeséssel. Ebben a forgatókönyvben a Falcons megtartaná a fontosabb játékosai mindegyikét és még a keretbe is beférne. Ellenben maximum 10 millió dollárja maradna költeni.

 

Erősítésre váró poszt a guard, az elkapó és a defensive tackle, defensive end szekció. Ebből a pénzből inkább rotációs játékosokat lehet szerezni. Egy elkapót mindenképpen megpróbálnék hozni, mert Taylor Gabriel és Andre Roberts szerződése is lejár, hosszabbítani pedig nem sietnék egyikükkel sem. Talán egy öregebb játékossal (Eric Decker) vagy egy kisebb nevű elkapóval (Ryan Grant) lehetne próbálkozni jó értékben. A guard és a defensive tackle poszt megoldására inkább a draftról lehet várni embert, mert ilyen szűkős erőforrásokból nem fognak senkit találni. Esetleg egy rotációs DT beleférhet, bár a Richardson, Poe, Lotulelei hármas után már csak öreg (Ngata, Kyle Williams) vagy nagyon sokadrangú játékosok vannak. Ha nem érkezik elkapó, akkor Lotuleleinél lehet valós sansz, de érte meg nem sietnék.

 

Összességében a Falconsnak csendes piaci lehet, mert nincs sok pénzük, de ez főleg annak köszönhető, hogy okosan hosszabbítottak mindenkivel, aki számít. Nyilvánvaló need a guard, az elkapó, a defensive tackle és a defensive end is, de ezek közül maximum egyet oldanak meg a piacról szerintem. Pár rotációs játékos érkezhet, pár pedig elhagyhatja a csapatot, de őrült mozgásra semmiképpen nem kell számítani.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!