Connect with us

A 7 játékai

Pederson belichickebb volt Belichicknél

Miről híres Bill Belichick? Többek között arról, hogy mindenre fel van készülve, az ellenfél minden korábbi tendenciáját kielemzi. Ebben segítségére van Ernie Adams, a színfalak mögötti analitikai guru, aki tényleg minden tendenciát ismer és észben tart, rengeteg információt nyújtva csapatának. Ennek a felfogásnak és felkészültségnek köszönhetik, hogy behúzták a Seahawks elleni döntőt, ahol pontosan tudták, mi fog következni. Arra viszont nem tudnak felkészülni, amit sosem láttak még soron következő ellenfelüktől.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

 

A két hetes felkészülési időszak mindenki számára azt sugallta, hogy Belichicknél lesz az edzői fölény és mindenre fel fog tudni készülni. Azonban Doug Pederson most fölülmúlta a nagy Belichicket és úgy állt ki a Super Bowlra, hogy a jól megszokott, működő playek mellett soha nem látott játékokkal operált, illetve direkt megtört korábbi tendenciákat, amikkel teljesen összezavarta és szétszedte a mindig felkészült Patriotsot.

Ilyen soha nem látott játék volt természetesen a Philly Special is, de arról beszéltünk már eleget, így ebben a cikkben nem lesz róla szó. Haladjunk hát időrendben és nézzük, mi vezetett oda, hogy nem lehetett megállítani Doug Pederson legénységét.

 

Ahogy két hete, most is a zseniális Fran Duffy videóit használtam az elemzéshez (az első videót kivéve) és van még ott, ahonnan ezek jöttek, úgyhogy érdemes lehet felmenni a Twitterére. 

 

Ez a blokkolási séma a blokkolási sémák netovábbja. Igazából fogalmam sincs, minek nevezzem ezt. Fél-RPO? A bal oldali tackle és a bal oldali guard passzhoz blokkol, míg a center és a két jobb oldali falember futáshoz. Biztos használták már ezt páran az NFL-ben, de nekem nem ugrik be senki és egy videó sem, ami ezt kiemeli. Engem személy szerint lenyűgöz ez a fajta kreativitás és “outside the box” gondolkodás.

Miért jó ez? Egyrészt mert a támadók szempontjából jobb oldalon egy 3 vs 3 matchup alakult ki, így Foles könnyen dönt, hogy futás lesz a játékból. Másrészt pedig figyeljük meg Elandon Robertset a linebacker-sorban. Fogalma sincsen, mi történik. Nem csoda, hiszen ő a támadófal bal oldala alapján úgy gondolja, hogy ez egy passzjáték, úgyhogy megy vissza coverage-be és hátat fordít a játéknak. Ezzel pedig tök üres lett a helye, ahová be is indult Ajayi, azonban a Patriots szerencséjére ki tudták húzni a lábát a visszavágásnál, így csak 6 yardot tudott haladni.

Biztos van pár nagyobb OL-guru nálam az országban (Sankó?), úgyhogy ha láttatok ilyen játékokat a profik közt, akkor küldjetek már róla videót, mert nem tudom elhinni, hogy ez egy teljes újítás volt Pedersonéktól a Super Bowlra.

 

 

Az Eagles elég sokszor használta a Mesh koncepciót a döntőben, ez volt az egyik go-to játékuk. Ez ugye alapvetően abból áll, hogy a két falhoz közelebbi elkapó (legtöbb esetben két tight end, vagy egy tight end és egy slot elkapó) nem sokkal a line of scrimmage mögött keresztezik egymás útvonalát. Az Eagles legtöbb esetben a running backkel Wheel route-ot futtat ezeknél a játékoknál, amit majd látunk a későbbi példáknál, hogy milyen jól működött, de ebben az esetben ezt a lehetőséget most elveszik a védők.

A Wheel route volt egyébként az első olvasása Folesnak, utána jött csak a két keresztező elkapó. Érdemes megfigyelni, hogy Agholor és Ertz lepacsiznak a route-juk közben, ami ugyan nagyképűnek vagy viccesnek hathat, de van logikus magyarázata is. Azért pacsiznak, hogy biztosan elég közel legyenek egymáshoz a találkozási pontnál. Ennek ebben az esetben nincs jelentősége, de emberezésnél lenne, mivel akkor egyikük kvázi blokkolná a másik emberét – látunk majd erre példát nemsokára.

Fontos részlet, hogy Ertz a snap előtt motionben átmozog a túloldalra. Ez arra jó, mert Foles azután tudja, hogy emberezés vagy zónázás lesz – jelen esetben mivel nem követik, így zóna. Ez a részlet azért is érdekes, mert az Eagles egy kivétellel minden harmadik kísérletes szituációban használt motiont a snap előtt, hogy megkönnyítse Foles olvasását. Nem mellesleg ez a Patriots egyik nagy fegyvere évek óta, Pederson pedig úgy döntött, pontosan ezt használják majd Belichick ellen.

 

 

Ebben a videóban két játék is van, kezdjük az elsővel. Itt a támadófalat emelném ki, egyszerűen élmény nézni őket. A védelem egy hosszú lefolyású stuntot csinál a falban. Kelce felveszi a nose tackle-t, és blokkolja, miközben ő a támadófal szempontjából jobbra próbál menni. Eközben Kelce észreveszi a stuntot, a nose-t átadja Brooksnak és tökéletesen veszi fel a keresztbe mozgó védőt. Ez nem egy egyszerű feladat, Kelce viszont tökéletesen hajtja végre a játékot. A másik kiemelendő dolog a playben Ertz, aki pontosan úgy futotta az útvonalát, ahogy Gronk szokta. Fizikálisan a route tetején, találkozva a védővel, majd bevágva középre egy elkapásért és first downért.

A második játék egy slot fade, ami az idei év egyik felkapott útvonala volt és az Eagles is elég sokat használta Agholorral. Most nem Agholor, hanem Jeffery van a slotban, de előbb nézzük, hogyan lesz helye ott a szélen. A pálya felső szélén Torrey Smith az oldalvonal felé indul el, ezzel elvonja Gilmore tekintetét az irányító, a labda, és a pálya belső része felől, hiszen a cornerback Smithre figyel. Smith visszalép, így az előtte lévő rész üresen marad Jeffery számára, Gilmore nem tud időben hátralépni, mivel Smithre figyel. A passz nem tökéletes Folestól, kicsit szélre megy, de Jeffery parádésan oldja meg és igazítja az útvonalát a labdához, majd bravúros elkapást is mutat be.

 

 

Nézzünk ismét egy kis OL pornt. Ez egy úgynevezett Heavy 12 personnel. A 12 ugyebár alapvetően egy futót és két tight endet jelöl, a heavy pedig azt, hogy az egyik tight end jelen esetben egy támadófalember (a csereguard Seumalo), a másik pedig mellesleg a csapat blokkoló tight endje, Brent Celek. Egy gyönyörű kombó blokkot láthatunk a bal oldalon, Celek először a defensive endet blokkolja, majd őt átveszi Seumalo, Celek pedig mehet egyel feljebb.

És akkor nézzük a többieket. Vaitai a safetyt veszi ki a játékból, olyan messzire fellép a második szintre. Kelce először gyönyörűen blokkolja meg az emberét, majd átadja Brooksnak és a liga legjobb futásblokkoló centere fellép Chungra, akit még ki tud tolni a játékból. Ezt Blount tökéletesen veszi észre, bevág és szabad az út előtte. Tökéletes munka a támadófaltól, nem lehet őket eléggé dicsérni.

 

 

Na ez egy igazán különleges játék, egy beépített opciós tight end shovel pass – lopva a Chiefs playbookjából. Ezt egyszer sem használta még Pederson idén és erre a meccsre hívta elő. Foles végül nem Burtonnek pöccintette át a labdát, hanem odaadta Ajayinak, hadd fusson. Ugyan a Patriots jól lezárta a külső futást, belül sikerült utat nyitni Ajayi számára, aki ügyesen vágott vissza középre. Ismét támadófalazzunk kicsit és nézzük meg a két guardot. Brooks egyből, szempillantásnyi idő alatt fellép a második szintre és veszi ki a safetyt, a helyére pedig a túloldalról Wisniewski húz át és takarít.

 

Újabb Mesh concept, itt viszont bejön a futó Wheel route-ja, nem is akárhogyan. Harmadik és rövid szituáció volt, így a védelemnek agresszívnak kellett lennie, és ez lett a vesztük. Richards borzasztó szöget választ, így Clement könnyedén veri meg. Mivel emberezés volt, így Foles egyből tudta, hogy jó esélye lehet Clementnél, meg is dobta szépen. Aztán a draftolatlan újonc begyújtja a rakétákat, a végén a hatalmass stiff arm pedig már csak bónusz az egyébként is nagy játékhoz.

 

 

A nap passza volt ez a fenti. Foles olyan kicsi helyre dobta be a labdát, hogy el sem hittem. Az RB vertical egyébként az idei év nagy trendje volt, rengeteg csapat használta nagyon sokféleképpen – a legtöbbet használt új játék az volt, hogy a beépítettek egy WR jet sweep play actiont. Belichick szokásos taktikáját választja és leveszi az ellenfél legjobb játékosát: két embert állít Ertzre. A védelem egyébként nagyon jól észleli, hogy mi következik Clementtől, de még így sem tudták megállítani, annyira tökéletes passz volt ez Folestól.

 

 

Ismét egy jelölt a nap legfontosabb játéka címre, hiszen saját 45 yardoson, egy pont hátrányban, negyedik és egyre történt. És milyen meglepő, az Eagles elővette a legjobban működő játékát, a Mesh conceptet egy wheel route-tal. Ezt a playt más felállásból már ugyebár játszotta az Eagles (korábbi videó), ahol a futó volt a célpont. Ez arra is nagyon jó volt a sikeres játék mellett, hogy a tendenciákat is felrúgják. Clement így két embert is elvisz, hiszen az OLB alapesetben is megy vele, viszont most, a tendenciákat követve a free safety is őt követi, nehogy megint megégessék őket egy nagy játékkal. Ez nagyon fontos volt, mert így üresebben lehetett végül Ertz.

Ertz és Celek keresztezték egymás útvonalát és itt kanyarodjunk vissza a pacsihoz a második videón. A két tight end nagyon közel ment el egymás mellett, ami azt eredményezte, hogy Ertz védője belefutott Celekbe, így nagyon lemaradt az első számú TE-ről, aki üresen is maradt. Ez egy úgynevezett natural pick play, amit szintén a Patriots használ rengeteget.

Ideális esetben a találkozási pont után jött volna a passz, viszont ez volt a ritka alkalmak egyike, ahol odaért egy passzsiettető Folesra, akinek ki kellett kerülnie és csak utána tudta odadobni Ertznek. Kulcsszituáció volt, de nem hibáztak, pedig Folesnak is nehéz dolga volt, utána pedig Ertznek is, hiszen így hogy későn jött a labda, kapott is egy ütést a védőtől, de meg tudta tartani a labdát és megszerezni a fontos first downt. Emlékezzünk, negyedik kísérletre, hátrányban, saját térfélen.

Ezt a játékot egyébként ilyen felállásból ötször futtatta az Eagles az egész szezonban és mind az ötször Burton kapta el a pálya közepén, viszont most Rowe nagyon jól fogta őt. Úgyhogy jött a második opció és így is megoldották.

Ehhez kapcsolódó statisztika, hogy az Eagles mennyire hatékony volt negyedik kísérleteken. Összesen 20/29 negyedik kísérletet oldottak meg, de ha csak a 4th&1 szituációkat nézünk, akkor 16/17 volt ez az arány, ami elképesztő hatékonynak mondható.

 

 

Hét játékkal az előző után el is érkeztünk a TD-hez, ami végül a győzelmet jelentette az Eaglesnek. Kulcsfontosságú harmadik kísérlet ismét, így a Patriots szokásosan duplázza Ertzöt. Az Eagles viszont nem engedi ezt, úgyhogy megfogják Clementet és kimozgatják jobbra, ezzel pedig elment a safety Ertz oldaláról, aki így egy az egyben lehet McCourtyval.

És akkor itt jön képbe Ertz, mint kiváló játékos, és mint kiváló route runner. Ugyanis egy minimális mozdulattal elhiteti McCourtyval, hogy kifelé indul, majd gyorsan bevág középre és az így elcsúszó McCourty mellett megszerzi a touchdownt.


A Super Bowl előtt gondolhattuk, hogy az edzői felkészültség döntő lehet, azonban azt hittük, ez majd a Patriots felé billenti a mérleg nyelvét. Nem így lett, ugyanis Doug Pederson belichickebb volt Belichicknél, az Eagles pedig patriotsabb a Patriotsnál, felhasználva a nagy dinasztia néhány fontos taktikai elemét, a Patriots ellen fordítva a tendenciákat, illetve mindezt vegyítve a legújabb trendekkel és Pederson tökös mentalitásával. Ez – illetve a támadók tökéletes kivitelezése – vezetett oda, hogy az Eagles egy pisztolypárbajban meg tudta verni a New England Patriots csapatát és meg tudta nyerni a Super Bowlt.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!